Barsi Balázs

Názáret iskolája - Elmélkedések az Úr Jézus rejtett életéről

sümeg  | 2004  | papír / puha kötés  |  99 oldal

Libri Antikvárium
Bevezető Názáret titkához két személyes élményem is fűződik. Az egyik, hogy közel harminc évvel ezelőtt, mikor a novíciusok magiszterévé neveztek ki, egyszer a novíciusokkal papírcédulákra írtuk Jézus életének fontos misztériumait: helyszíneket, eseményeket, és mindegyikünk kihúzott egyet, mint neki szóló üzenetet. A szemfüles novíciusok, akik majdnem mindent tudnak, látva kissé csalódott arckifejezésemet, megkérdezték: Ugye, a színeváltozást szerette volna húzni a magiszter atya? Eltalálták. De nem azt húztam, hanem valami sokkal jelentéktelenebb dolgot, ami nem mondott szinte semmit: Názáretet. Akkor még nem is sejtettem, milyen nagy ajándékot kaptam ezzel. Az azóta eltelt évek folyamán azonban kezdett számomra egyre mélyebb és mélyebb tartalommal megtelni, s mind erősebben Názáret lelkiségének vonzásába kerültem, mígnem fölfedeztem, hogy Názáret az a misztérium, amelyben Jézus későbbi életének misztériumai elrejtve mind benne vannak, s amit Urunk nyilvános működésében megcsodálunk, annak itt van a forrása, gyökere.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 600 Ft

A termék megvásárlásával

260 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó sümeg
Kiadás éve2004
Oldalak száma:99
Súly109 gr
ISBN2310016142822
ÁrukódSL#2112521902
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 600 Ft

A termék megvásárlásával

260 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban