Dr. Horváth Sándor

A Szent Domonkos-rend múltjából és jelenéből

kairosz könyvkiadó kft.  | 2026  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  448 oldal

A szerzet 700. éves jubileuma alkalmából megjelent kötet újrakiadása a rend alapításának 810. évében!

A Domonkos-rend, azaz a Prédikátorok Rendje 1916-ban ünnepelte létrejöttének 700. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelentették meg az akkori magyar dominikánusok azt az emlékkönyvet, amelynek 109 év elteltével született új kiadását most a kezében tartja a tisztelt Olvasó.

A mű első kiadása mindenképpen hiánypótló volt, és több mint három emberöltőn át, szinte a közelmúltig az is maradt, hiszen csak a XXI. század elején látott napvilágot egy hozzá hasonló tematikájú összefoglaló áttekintés a Prédikátorok Rendjének hazai történetéről és a művelődésben játszott szerepéről.

A Domonkos Rend Magyarországon címmel, amely több korábbi tudományos konferencia anyagát foglalja össze, tehát célközönsége nem teljesen azonos a Horváth Sándor által szerkesztett könyvével, mely utóbbit elsősorban nem a szakembereknek szánták.

Reméljük, hogy továbbra is haszonnal forgathatják e küllemében is kiemelkedő kötetet mindazok a laikus érdeklődők, akik elsősorban a rend egyetemes és hazai történetének viszonylag rövid, de a puszta kronológiánál azért jóval részletesebb, közérthető, magyar nyelvű bemutatását keresik.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 6 500 Ft
Bevezető ár: 5 850 Ft

Előrendelhető


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2026
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:448
BorítóKEMÉNYTÁBLA
ISBN9789635142675
Árukód2804521 / 1237766

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 6 500 Ft
Bevezető ár: 5 850 Ft

Előrendelhető


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?