Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza

Barabás Miklós Önéletrajza a XIX. század legszebb magyar művészeti emlékírása. Kortörténeti dokumentum és szépirodalmi alkotás egyben. Értékét korán fölismerték, s az iránta mutatott érdeklődés a festő halála óta eltelt száz év alatt talán soha nem is lankadt. Akár magunk elé képzelhetjük a jelenetet, amint az aggastyán korú festő és leánya a kézirat sorsán töpreng, biztonságán munkálkodik. Az eredeti a családot illesse, míg másolata ajándékképpen a Magyar Tudományos Akadémia birtokába kerüljön, mely intézménynek a művész hatvan éven át megbecsült tagja volt Barabás Ilona (Szegedy-Maszák Hugóné) lemásolja tehát a 318 negyedíves lapra írt Önéletrajzot, s apjával szóról szóra; mondatról mondatra összeolvassa; hogy eltérés benne sehol se mutatkozzék. Ugyanez a hozzáállás, gondosság, a kézirattal szembeni tisztelet jellemzi majd dr. Bíró Béla hozzáállását, aki az első teljes kiadás megjelentetésére vállalkozott. Voltak azonban előzményei is ennek az 1944-es kiadásnak. Mindössze négy évvel Barabás halála után Kézdi-Kovács László műkritikus és festő adott közre belőle részleteket. 1902-es közlésének (Olcsó Könyvtár, 1255--1258. sz.) érdeme csupán annyi, hogy a nagybecsű kézirat létére fölhívta a figyelmet, mert átírása pontatlan, önkényesen módosító és avatatlanul stilizáló. Később, a két világháború között a román művészettörténeti kutatás fordult érdeklődéssel Barabás önéletírása felé. Elsőrendű forrásként ismerték föl a festő bukaresti munkálkodásának leírását, az 1831--1833 közötti időre vonatkozó följegyzéseket.