Somogyi Éva

Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban

mta bölcsészettudományi kutatóközpont  | 2017  | cérnafűzött, keménytáblás  |  300 oldal

Libri Antikvárium
Somogyi Éva 1937-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Azóta az MTA Történettudományi Intézetében (ma: MTA BTK Történettudományi Intézet) dolgozik. Két évtizeden át vezette az intézet Újkori Osztályát, 2012-ben lett emeritus professzor. Munkásságáért 1985-ben az osztrák Forschungs-gemeinschaft Anton Gindely-díjban, a Soros Alapítvány 1992-ben Ránki György-díjban részesítette. 2000-ben az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Kutatási területe a Habsburg Monarchia dualizmus kori története. Az osztrák-német liberálisoknak a magyar kiegyezéssel kapcsolatos álláspontja alakulását vizsgálta A birodalmi centralizációtól a dualizmusig című, első nagyobb monográfiájában, amely élénk nemzetközi érdeklődést váltott ki. Az 1980-as évektől magyar részről vezetője volt a Monarchia közös minisztertanácsa jegyzőkönyvei közzétételére alakult osztrák-magyar bizottságnak. Ő maga a sorozat három kötetét publikálta. E forráskiadványra épült a Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában című munkája. Évek óta foglalkoztatja, hogy kik voltak azok a tisztviselők, akik a közös kormányzatban szerepet vállaltak, milyen társadalmi közegből érkeztek, hogyan alakult nemzeti identitásuk; magyar voltuk és birodalmi szolgálatuk összhangjának vagy konfliktusának problémája. Ez most megjelenő könyvének központi témája.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 500 Ft

A termék megvásárlásával

450 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó mta bölcsészettudományi kutatóközpont
Kiadás éve2017
Oldalak száma:300
Súly629 gr
ISBN2399960009214
ÁrukódSL#2112566863
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 500 Ft

A termék megvásárlásával

450 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték