Madáretető (A könyv színes és fekete-fehér fotókat, illusztrációkat tartalmaz.)

európa  | 2002  | kemény kötés  |  158 oldal

Libri Antikvárium
Dolák-Saly Róbert legújabb kötetét tartja kezében az Olvasó. A világszerte ismert Wurlitzer-díjas írónak halhatatlan remekműve egész sorát köszönheti az emberiség. Fényes karrierje az Egyesült Államokban megjelent, és pillanatok alatt a bestsellerlisták élére került Dandárkugli című regényével kezdődött, amelynek sikerét hamarosan túlszárnyalta a Koreában kiadott Csendes tepertők hattyúnásza. Ezután szinte minden műve páratlan nemzetközi elismerést hozott. Pipec című regényére három Nobel-díjat kapott. Több mint hatvan országban húsz könyve lett kötelező olvasmány, köztük a hazánkban is megjelent Bence, orrodon a kence. Jelen írásának a címe - Madáretető - az író elmondása szerint akkor jutott eszébe, amikor madarat etetett. A Szerző Dolák-Saly Róbertnek ez nem a másik oldala, hanem az egyik, ahogy Boborján nevű alteregója mondaná. Az egyik a sok közül. Nem a zenész, nem a dalszerző, nem a tanár, nem a színész, hanem az író, akit a nyolcvanas években a L'art pour l'art tagjaként ismert meg a nagyközönség. A társulattal új műfaj tört be a szórakoztató műsorok világába: megszületett a magyar abszurd humor, az egyetemisták kabaréja. A futuristák meglepetéselvével rokon, szójátékokra épülő, politikamentes, öncélú (?) nevettetés - olykor a halandzsa Karinthy által szentesített rangján. Példa rá a Winnetou, A három testőr és a jeti vagy a legutóbbi Rigoletto avagy a rotterdami toronyőr című színházi est. A Madáretető Dolák-Saly Róbert koholmány- és kacsagyűjteménye. Újságírói stílusparódia, ötletakrobatika, többszörös nyelvi bravúr. Abból indul ki, hogy egy elsüllyedt kontinens - az Agyatlantisz - kutatása során a régészek a távoli jövőben felbecsülhetetlen dokumentumok birtokába jutnak: három épen maradt napilapszám kerül a kezükbe i. e. 2002-ből. A lapszámok belföldi és külföldi tudósításokat, riportokat, kultúrrovatot, ételrecepteket, rendőrségi és sporthíreket, divatot, mesét, képregényt, apróhirdetést, horoszkópot tartalmaznak - az agyatlanság végső határáig. A "lelet" fergeteges szórakozást ígér mindenkinek, aki tud és szeret magán, magunkon nagyokat röhögni. A Szerkesztő Vissza TARTALOM Borító 1 Első előzék 2 Szennycímoldal 5 A hordó meg a balta-1. 6 Belső címoldal 7 Copyrightoldal 8 Ajánlás 9 Emlékemre 11 Mottó 13 Előszó 15 Tartalom 17 Köszönetnyilvánítás 18 Forrás 19 Bevezetés 20 Első újság 21 Második újság 63 Harmadik újság 105 Utószó 149 Utóiratok 151 Jelmagyarázat 155 Irodalomjegyzék 156 Név- és tárgymutató 157 Információs és kereskedelmi oldal 158 A hordó meg a balta-2. 159 Kolofon 160 Hátsó előzék 161 Hátsó borító 164
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa
Kiadás éve2002
Oldalak száma:158
Súly100 gr
ISBN2399986999001
ÁrukódSL#2110034760
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power