A MAGYAR LÉLEK FORMÁI
"Népművészet, népköltészet és népzene együtt élnek a falusi ember lelkében..." - írta Lükő Gábor az első kiadás (1942) előszavában. Úttörő magyar jelképtudományi művében a kultúra megbonthatatlan egységének szellemében mutatja be a népdalok, népköltészeti alkotások és a népi képzőművészet szimbólumainak azonosságát, s egyúttal utat is mutat értelmezésükhöz. A magyar jelképrendszer és a magyar térszemlélet jellegzetességeinek bemutatását a magyar időszemlélet és a népzene, majd a magyar népi technika, a népviselet, a népi hímzések és a magyar faragóművészet szimbolikájának ismertetése követi. A magyar néplélek különböző folklóralkotásokban tükröződő megnyilvánulásait a keleti, ural-altáji népek kulturális örökségével összefüggésben vizsgálja, összehasonlító anyagon szemléltetve a rokonságot és a kölcsönhatásokat.
"Lükő esetében azonban talán másról, másfajta tudatosságról van szó. Meghökkentő ugyanis, hogy ő nemcsak fiatalkori munkáiban, hanem a tudósi életút során mindvégig következetesen ragaszkodott ehhez a szétválasztáshoz, még akkor is, amikor az időközben megjelent tudományos eredmények nyilvánvalóvá tették, hogy itt valóban leglaább két szimbolikus világkép - egy ősi "pogány" és egy európai keresztény - szerves, szétbonthatatlan keveredéséről van szó. Lükő konok ragaszkodását az őseredeti magyar jelképvilághoz egy megfellebbezhetetlen etnikai parancs magyarázza: neki hivatása és kötelessége felmutatni, rekonstruálni azt a kulturális örökséget, amely a századokon át tartó külső hatások folytán a 20. századra a teljes elhomályosulás, megsemmisülés szélére jutott..." - írja Tánczos Vilmos utószavában.
Az első és a második kiadáshoz képest a kötet megújult formátummal, mutatókkal, jegyzetekkel kiegészítve jelenik meg. A művet 40 oldalas színes és fekete-fehér képmelléklet zárja.
A MOLDVAI CSÁNGÓK
A csángókutatás alapműve, Lükő Gábor első monográfiája 1936-ban jelent meg mindössze néhány száz példányban. A kötet javított, gondozott és bővített kiadása régi hiányt pótol, mert ez a szintézis a szerző készítette történeti településnévtárral és térképekkel napjainkig egyedülálló teljesítmény maradt. A művet a történettudomány, a néprajz és a nyelvészet legtekintélyésebb tudósegyéniségei méltatták megjelenésekor és később is: "L. éveket töltött Romániában, hogy megfelelő nyelvi felkészültséget szerezvén, egész erejét a csángó-kérdés tanulmányozására, végre teljes, monografikus feldolgozására fordítsa. Tanulmányait kénytelen volt ugyan a tervezettnél korábban megszakítani, mégis sikerült olyan anyagot összegyűjtenie, mint egyetlen elődjének sem" (Elekes Lajos). "Kétségtelenül Lükő volt az, aki az utóbbi esztendők során egy-egy részletprobléma vagy tárgycsoport vizsgálatán túl, sokkal többre vállalkozott, analitikus munkáját széles perspektívában kultúrtörténeti síkba állította be, s a moldvai és erdélyi magyarság kultúrviszonyának tárgyalásán túl, magyar anyagán keresztül fontos kelet-európai problémákat érint. (...) A megoldatlan problémák további fejtegetésére, a moldvai csángók kultúrájának további feltárására egyedül Lükő a hivatott" (Gundn Béla). Lükő munkái a legnagyobb jelentőségűek a Kárpátokon kívüli magyarok kérdésében. Kutatásai, megállapításai helyesek, senki sem szólt ellenük" (Mikecs László) "Lükő volt az első és mindeddig az utolsó is, aki a nyelvi és a néprajzi anyag együttes vizsgálata, meg a történeti adatok felhasználásával a magyar csángókutatók közül a legtovább jutott el" (Szabó T. Attila). A szerző írta új előszavában az elrománosodó csángókról: "Magyarságuk értelmét is meg kell mutatnunk, hogy magyarok maradhassanak." Saját nyelvjárásukat mindaddig értéktelennek fogják tartani, míg a magyar középosztály elszánja magát, s megtanul tiszta magyar nyelven beszélni, többek közt a moldvai csángók nyelvjárásából is meríteni fog ősi, nyelvújítás előtti magyar formákat, és ezzel felszabadítja a csángókat a gonosz igézet alól, megmutatva, hogy az ő magyarságuknak is van értelme.
ZENEI ANYANYELVÜNK
A szerző életműsorozatának harmadik kötetében nagyobbrészt eddig kiadatlan zenetudományi, zene- és szövegfolklorisztikai írásait adjuk közre. Lükő Gábort, a népzenekutatót és zenetudóst csak kevesen ismerik, mert zenei tanulmányai - melyben Bartók és Kodály munkásságát folytatta tovább - kevés kivétellel nem jelenhettek meg.
A szerző méltán vívott ki nemzetközi elismerést a pentatónia törvényszerűségeinek feltárása, az őskori zenekultúrák összehasonlító vizsgálata és a zenei szimbólumok kutatása során elért eredményeivel.
A kötet személyes vallomás is egy küzdelmes életút fordulóiról, zenei tanulmányainak születési körülményeiről. A pentatóniáról és a zenei szimbólumokról szóló alapvető jelentőségű írásait az indoeurópai őskor zenei hangrendszerének, majd a szláv őskor és a Kalevala zenei világának bemutatása követi. A pien-hangokról és funkcióiról, hármas ütemű dallamaink kelet-európai rokonságáról és a magyar népdalszövegek régi stílusáról is átfogó, közérthető stílusban írt tanulmányokat vehet kézbe az érdeklődő olvasó. A moldvai csángók között eltöltött nyolc hónap tapasztalatait sűrítette a szerző egy korai tanulmányába a magyar parasztzenéről, s végül Bartók tudományos örökségéről kapunk értékelő áttekintést. A kötetet mutatók és idegennyelvű összefoglalók egészítik ki.
HÍMFI ÉS A SZARVAS
A magyarság ősműveltségének, finnugor epikus hagyományainak, mítoszainak és mitikus énekeinek csak alig felismerhető töredékei maradtak ránk. Több rekonstrukciós kísérlet is zátonyra futott, mert a hiányzó láncszemek sora túlságosan is hosszúnak bizonyult. Lükő Gábor volt az, aki zseniális látásának és hatalmas összehasonlító tudásának köszönhetően felfedezte a román néphagyományban ,,rejtőzködő", finnugor hatásról árulkodó folklóralkotásokat. Ezek csak a magyarság közvetítésével kerülhettek a románsághoz, mely híven megőrizte a 20. századig kolindáiban, Vaszilka-énekeiben, ráolvasásaiban ezeket a pogány kori témákat, magyar eredetű epikus hagyományokat. Lükő évtizedekig vallatta forrásait, s hatalmas anyagismerettel, a román és a finnugor folklór gondos elemzésével képes volt kimutatni a kölcsönhatást. A magyar ősepika rekonstrukciója a regösénekek töredékes anyagából csak az említett ,,kerülő úton" volt lehetséges. ,,A román kolindák költői szépségeiben gyönyörködve különös rezonanciák támadnak a magyar olvasó lelkében. Először nem is hiszi az ember, hogy jól emlékezik. Ugyan mi köze lehet egy havasalföldi kolindának a vogul költészethez? De mégis, mégis! Állandóan kísértenek az emlékek. És mikor megint kezembe kerül a vogul gyűjtemény, megkeresem benne a rezonáló darabot. És szinte beleszédülök a távlatokba. Mintha ugyanannak az énekmondónak a hangját hallanók, alig néhány nap elteltével. Nemcsak a téma, az epikus cselekmény azonos, hanem a párbeszéd és a vers hangulata is. Aztán egyszer csak egy magyar regösének hangja szólal meg bennem, a román kolindára válaszolva. Hiszen ott is semmiből keletkezik egy halastó, annak a partján legelésznek a szarvasok, így kezdődik az ének itt is, ott is. Régóta bosszant a regösénekeknek ez az érthetetlen, szinte misztikus kezdőmotívuma: Ahol keletkezik egy ékes nagy út, Amellett keletkezik egy halastó-állás... De már kezdem érteni. Hiszen a vogul énekekben is halastavak keletkeznek a szemünk láttára, csakhogy ott némiképpen indokolva. Ott az óriási termetű őskori vadász síbotkarikája nyomában megolvadt hólé képezi a tavat, csak az a csodálatos, Hogy mindjárt halak is kerülnek bele. De várjunk csak! Hiszen az ,,ékes nagy út" is itt keletkezik a vogul énekben. A vadász sítalpainak nyomát tükrözi fel az égre Numi Tárem, az Egek Ura. Ma is látható az égen, meg is mutatják a vogulok >>Mosz-Hum-pi sítalpainak nyomát<<, mert így nevezik ők széltében az európai csillagászok >>Tejút<<-ját (Via lactea - micsoda képtelen név!). Mi, magyarok >>Országút<<-nak, a székelyek >>Hadak útjá<<-nak nevezik. Ennek az égi útnak már nyoma sincs a román kolindákban, ezt tehát nem vehettük tőlük. Ez a mi regösénekünk uráli eredetének tanúbizonysága. [...] A jávorcsillag-ének töredékei közül legjelentősebb a dozmati ének kezdőmotívuma: az ékes nagy út keletkezése és mellette a halastó keletkezése. - Dozmat a regösterület és egyúttal a magyar nyelvterület legszélére esik, azért nem csodálkozhatunk rajta, hogy ennyire archaikus formában őrzi ezt az ugor kori énektöredéket. A szomszédos Bucsun már feledésbe merült a nagy út, csak a tó emléke élt. A beljebb eső Nyőgéren félszáz évvel később is élt a tó emléke, de a halastóból, a csodaféle szarvasok analógiájára, csodató lett, a csodaféle szarvasokból pedig, a keresztény vallás csodatévő szentjeinek analógiájára csodatévő szarvasok." (Részlet a szerző Hímfi és a szarvas - Az ugor jávorcsillag-ének Duna-völgyi emlékei című írásából.) A kötetbe válogatott írások magas tudományos színvonalon, de élvezetes stílusban íródtak, így remélhetően az érdeklődő nagyközönség is felfedezi majd bennük a honfoglalást megelőző művelődésünk és kultúránk elfeledett emlékeit Lükő Gábor művészileg is avatott tolmácsolásában.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
