Leonóra

Ezt a várost egyébként is érdemes tanulmányozni. Három nép él a falai közt, melyek kölcsönösen fel akarnák falni egymást. Egyiknek hatalma van, a másiknak ereje, a harmadiknak hagyományai. Ezt a harmadikat alkotják az erdélyi szászok, egy kihalófélben lévő népecske, érdekes, mint minden, ami egyszer volt, s aztán megsemmisül." Adolf Meschendörfer írta ezeket a sorokat Brassóról, egy brassói lapban folytatásban közölt regényében, 1908-ban (LEONÓRA, Egy Erdélybe vetődött idegen regénye). A később könyv alakban is megjelent mű magyar fordítását tartja kezében az Olvasó. Szerzőnek a három népre vonatkozó állítását átszínezte azóta a történelem. A mára lényegében "közösség nélkül" maradt erdélyi német irodalom huszadik évszázadi műveit érdemes olvasni; követni, látni (a Leonóra szerzőjével szólva: tanulmányozni), hogy az erdélyi németek miképpen néztek szembe - romániai, kisebbségi - helyzetükkel, hogyan élték meg erdélyi magyarokéval közös sorsukat? Adolf Meschendörfer (Brassó, 1877 - Brassó, 1962) egyre inkább az erdélyiség és németség emblematikus figurájává válik nem csupán azért, mert ő a himnikus Siebenbürgische Elegie (Erdélyi elégia) költője, hanem azért is, mert az idő múlásával mind fontosabbnak érzett (mind fontosabbá érett!) regények szerzője. A világcsavargó Dr. Svend és az emancipációra vágyó fiatal lány, Leonóra történetét elemző regény az erdélyi szász irodalomban addig szokatlan módon - kritikusan - viszonyult népéhez. Német nyelvből fordította Veres István. A borító Paulheim A. rajzának felhasználásával készült. Szerkesztette és az utószót írta: Szávai Géza