Láthatatlan elkövetők

jaffa kiadó  | 2019  | kemény kötés  |  288 oldal

Libri Antikvárium
A kötet a budapesti népbíróság egyik legelső ügyének, Dely Piroska esetének krimiszerűen izgalmas elemzésén keresztül ad képet a második világháborút követő igazságszolgáltatás természetéről, valamint a nők szélsőséges radikális politikai mozgalmakban való részvételéről, részletesen szólva a nők elkövetővé válásáról, valamint a háború utáni emlékezetük kialakulásáról. A női elkövetők eddig láthatatlanok voltak a történetírásban éppúgy, mint a kollektív és az egyéni emlékezetben. A kötet elemzi a magyarországi szélsőjobboldali női politizálás okait, motivációit, formáját, fényképeit és főbb személyiségeinek életútját. Pető Andrea 1964-ben született Budapesten, történész, MTA Doktora, a Közép-Európai Egyetem egyetemi tanára. Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Öt monográfiája, 31 szerkesztett kötete és 261 könyfejezete valamint tanulmánya tizenkilenc nyelven jelentek meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban az MTA Bolyai Plakettet kapta. 2018-ben az Európai Akadémiák (ALLEA) Madame de Staël Díját kapta munkássága elismerésül. Legutóbbi kötete a Jaffa Kiadónál: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak története a Magyarországon a második világháború alatt, Budapest, 2018.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó jaffa kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:288
Súly386 gr
ISBN2399973307857
ÁrukódSL#2109591326
Kötéskemény kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power