Közköltészet 3/B

A Régi Magyar Költők Tára 18. századi sorozatának e kötete csaknem 250 verset(188 szövegcsalád) tartalmaz, a jegyzetekben összesen 955 variáns adatai szerepelnek. A túlnyomórészt kiadatlan szövegek most jelennek meg először kritikai kiadásban. A XVIII. századi magyar közköltészet új kötete a kis közösségekre, majd a családi és egyéni életsorsokra szűkíti a látómezőt. Nyomon követhetjük a hagyományos, ősinek tartott rendi viszonyok felbomlását, a polgárosodáshoz vezető lassú átalakulást s az ezekkel együtt járó morális-etikai válságot, amely a közköltészetben olykor filozofikus, nem egyszer pedig szatirikus visszhangot váltott ki. A divatot és a karrierizmust gúnyoló dalok nyers humora mellett a kötetre sokkal jellemzőbb a panaszos, reménytelenséget tükröző hangnem. Az egyéni sorsról szóló keservesek, panaszdalok a magyar líra egyik leggazdagabb forrásvidékét jelentik e korszakból az elégiáktól a fohászokig, a csaknem írástudatlan, kivégzését váró falusi katonaszökevény rabénekétől az értelmiség körében terjedő moralizáló versekig. Az egyéni sors árnyoldalait (irigyek általi zaklatás, életkori és családi gondok, a szerencse forgandósága, bujdosás, rabság stb.) topikus keretek között, antik és bibliai mintákat követve, de rendkívül változatosan, saját élettapasztalataik nyomán verselték meg az ismeretlen költők. Egyrészt a továbbélő XVII. századi szövegek és a nyomukban születő új alkotások lettek a műfaj legfőbb hordozói, különösen Erdélyben, a főúri-köznemesi kéziratokban. Másrészt az 1770-es évektől utat talált a közköltészetbe egy korszerű életérzés: az érzékenység irodalmi-habituális nyelve is. E mozgalmas és változó korszakban átalakultak az érzelmek kinyilvánításának fórumai, s átrajzolódott a közösségi és magánszféra határa. A sérülékenyebb, magánéletét jobban védő személyiség a versekben gyakran kerül összeütközésbe a rossz nyelvekkel, az irigyekkel, a hamis barátokkal, a besúgókkal és az udvari-társadalmi riválisokkal. A vénlány, a gondterhelt feleség, az idős vagy magányos ember sem csupán a gúny céltáblája a közköltészetben, hiszen sorsuk együtt érző dalokat-verseket is ihletett. A panaszdalok rangját jelzi, hogy megörökítőik közt találjuk Csokonai Vitéz Mihályt, Verseghy Ferencet és Kreskay Imrét is. A kötetet Csörsz Rumen István és Küllős Imola rendezte sajtó alá több száz kézirat, ponyva és egyéb kiadvány anyagából. Csaknem 250 verset főszövegben is olvashatunk (188 szövegcsalád), a jegyzetekben összesen 955 variáns adatai szerepelnek. A versek életrajzán, variálódásuk dokumentumain túl az irodalmi és népköltészeti kapcsolatokról is sok újdonságot megtudhat az Olvasó. A jegyzeteket 45 egykorú kotta egészíti ki, hiszen az itt közreadott versek jó részét éneklésre szánták. A reprezentatív válogatás új lehetőséget és kiindulást teremt ahhoz, hogy a magyar közköltészet egyik legmívesebb rétege méltó helyet találjon az irodalomtörténetben..