Közigazgatási jog - Általános rész II.

elte eötvös kiadó  | 2018  | kemény kötés  |  237 oldal

Libri Antikvárium
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének gondozásában 2013-ban és 2014-ben jelent meg a közigazgatási jog általános részének első és harmadik kötete. Ezek a tankönyvek- szakítva az előző általános részi tankönyvek szerkezetével- egy tankönyvsorozat részei voltak, melyben külön kötetekben kapott helyet a közigazgatási szervezeti és közszolgálati jog, valamint a közigazgatási hatósági eljárásjog. Hosszú előkészítő munka után ebben a könyvben adjuk ki a hiányzó második kötetet, mely a közigazgatás közszolgáltatás-szervező tevékenységét tárgyalja. Ez a tankönyv egyedülálló a közigazgatási jogi oktatásban, mert a közszolgáltatás-szervezés hagyományos ágazati tagolású, különös részi tankönyveihez képest az általánosítható fogalmi kereteket, valamint a gazdasági és a humán-közszolgáltatások megszervezésének tipikus közigazgatási tevékenységfajtáit, illetőleg jogintézményeit foglalja össze. Az új tankönyvekben az alapvető és- már amennyire ez a közigazgatási jogban egyáltalán lehetséges- időtálló ismeretek összefoglalására törekszünk. Ezért nagyobb teret kapnak a nemzetközi összehasonlító ismeretek, az uniós szabályozás bemutatása, valamint a közigazgatási jog dogmatikai alapjai. A tankönyvek a közigazgatást jogi szempontból közelítik meg, igazodva a jogászképzés követelményeihez, de a nemzetközi és uniós kitekintés miatt ez a tankönyv is jól használható a politológusképzésben, illetőleg az alapozó jellege miatt az igazgatásszervezői szakokon is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 10 390 Ft

A termék megvásárlásával

1 039 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó elte eötvös kiadó
Kiadás éve2018
Oldalak száma:237
Súly300 gr
ISBN2399983672549
ÁrukódSL#2109754945
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 10 390 Ft

A termék megvásárlásával

1 039 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power