Könyörtelen éden

Jelen kötet a metaforikusság, a metaforikus szerveződés prózapoétikai jellemzőit tárgyalja. A címében jelzett másik témakört, a mesét, orális hagyományként, prózapoétikai és kommunikációelméleti szempontból értékeli. A szerző 2010-ben megvédett doktori értekezését alapul vevő gondolatmenet legfőbb jellemzője, hogy a témát érintő szerteágazó elméleti kutatások figyelembevételével olyan szövegszerű olvasatokat kíván nyújtani, melyek révén belátható: a metaforikusság jelensége a prózapoétikában nem korszak-, műnem- vagy szövegtípus-függő. Csáth Géza és Szini Gyula novellisztikáját vizsgálva kitűnik, hogy a szöveg metaforikussága a mese műfaji jegyeivel, a mesével mint narratív formával szoros összefüggésben kínál egyfajta alternatívát, például az anekdotikus elbeszélői hagyományhoz képest. Ebben a megközelítésben a mese nem helyettesíthető egyszerűen a történetmondással, és nem utalható mondjuk a gyermekirodalom körébe, mivel műfaji jellemzői, hagyománytörténeti és beszédmódbeli sajátságai nagyban befolyásolják a vele kapcsolatba lépő (kis)próza-formák megítélését is. A morfinista Csáth elbeszéléseit, naplószövegeit és esszéit figyelembe véve olyan ismert elbeszélések, mint A varázsló kertje, a Szombat este vagy A béka mellett a kevésbé népszerű novellák (Pesti mese, Történet a három leányokról, A kőszívű takarítónő) szintén meglepetéseket tartogatnak. Ki is az a Homokember, a Witman-fiúk talán mégsem ölik meg anyjukat az Anyagyilkosság címen ismert Csáth-novellában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres választ e könyv. A szecessziós lirizált elbeszélés mestereként számon tartott Szini Gyula legendás esszéje, A mese alkonya nyomán e szerző epikai világának modern jellemzői ugyancsak kitűnnek. A smaragd, A rózsaszínű hó vagy A sétapálca-erdő olyan elbeszélések, amelyekben egyaránt hangsúlyos az irodalmi, a művészeti, a kulturális hagyományt értelmező jelleg, valamint a mítoszhoz és meséhez való dialogikus viszonyulás. A kiadványt záró szemelvényben a korabeli Szini-kötetekből szöveghűen kiemelt novellák filológiai csemegéül szolgálhatnak. A Könyörtelen éden akárcsak a trópusok mesekertje egyként lehet bódító gazdagságú és pompájú szövegtér, ugyanakkor az olvasó botladozására, az értelmezői el-eltévedésére okot adó kíméletlen és kihívást jelentő közeg is. A disszertáció metaforára alapozott címe a jelölt nyelvi affinitását is előrevetíti: a metafora részben tárgya, részben az értekező nyelv feltűnő vonása is egyben. A kérdésfelvetés különösen az elbeszélő irodalomra vonatkoztatva jelentőségét tekintve gyéren kutatott, tehát érdeklődéssel fogadható. Bordás Sándor értekezése komplex kérdéskör feltárására vállalkozott, amihez sokoldalú elméleti és történeti tájékozottsággal látott hozzá. Thomka Beáta