Két elbeszélés

Sarrasine, Facino Cane Részlet a könyvből: Mélységes álmodozásba süppedtem, milyenbe még az üres ember is belevész, lármás mulatságok zajában. Épen éjfélt vert az Elysée-Bourbon toronyórája. Egy ablakmélyedésben ültem és a hullámos selyemfüggöny redőitől eltakarva, kedvemre nézegettem a palotának a kertjét, ahol az estét töltöttem. A fák, melyeket gyér hó borított, tétován rémlettek a felleges égbolt szürkés hátteréből, melyet alig sápasztott meg a hold. Ebben a fantasztikus környezetben a fák azokra a kísértetekre emlékeztettek, kiket csak hiányosan takar be szemfödőjük, a híres Haláltánc hatalmas képére. Aztán, mikor megfordultam, az élők táncát bámulhattam s egy tündöklő termet, ezüstös és aranyos falakkal, szikrázó csillárokkal, melyekben gyertyák lobogtak. Kavargó áradatban itt libegtek és csapongtak Párizs legszebb asszonyai, gazdagok és előkelők, ragyogóak és pompásak, a gyémántok villogó tüzében a fejükön, a keblükön, hajukban, elszórva a ruhájuk kelméjén vagy füzérbe kötve a lábuknál, virágok virítottak. Lágy borzongások, kéjes lépések remegtették meg a csipkéket, a hímzéseket, a fátylat és a selymet gyengéd csipejük körül.