Kegyelmet nem kérek!

"Történelmi drámát írni hálátlan feladat. Ha az író puszta ürügyként használja a történelmet, annak a hitelesség láthatja kárát. Ha viszont kitartóan ragaszkodik hozzá, azt gyakran a cselekmény szenvedi meg. Fazekas István ötödik drámájában erre a hálátlan feladatra vállalkozik. A kor, melyet színpadra visz az 1953 és 56 közé eső időszak , a magyar történelem ellentmondásos korszaka. Egyszerre fullasztó és lelkesítő évek, történelmünk sűrített kivonata. Zsarnokság, forradalom, árulás, bosszú, megtorlás a tragikus nemzeti történelem és a fordulatos történelmi dráma szinte minden kelléke megvan benne. Az 1953 és 56 közötti időszak kollektív történelmi neurózis. Nemcsak azért, mert egyszerre a kisszerű, jellemtelen antihősök és a megcsalatott, bukásra ítélt valódi hősök kora. Azért is, mert több mint fél évszázad után is indulatokat vált ki belőlünk. Évtizedek elhallgatása és immár negyed század gyakran piszmogó recepciótörténete után se mondhatjuk el, hogy helyére került volna a lelkünkben! Nem tudjuk elengedni, mert soha nem volt igazán a miénk! Nemcsak a bukás emléke maradt velünk, hanem emlékükben, és olykor fizikai valóságukban és valószínűleg ebből nőhet majd ki az 1989 utáni korszak történelmi drámája , a bukást előidézők szelleme is. Fazekas István színdarabjában Kádár, Biszku, a minden rendszerváltáskor új ruhába bújó ÁVH-s is hős: annak a kornak a hőse, melynek kisszerű antihősökre van szüksége ahhoz, hogy a valódi heroizmust megtörje, akasztófára küldje, emigrációba kényszerítse. Az író ítélete a korról? A kor ítélete önmagáról. Az áldozat és a gyilkos egymásba kapaszkodó történelmi haláltánca, melyet mint a dráma utolsó jelenetében csak a szembenézés szakrális aktusa oldhat fel. Fazekas István drámája elfojtásainkkal szembesít bennünket. És ezáltal szabadít fel, ha maradt még lelkierőnk a szabadság elviselésére. Pethő Sándor (filozófus, vallástörténész, Károli Gáspár Református Egyetem)"