Karikatúrák 5.

noran libro kiadó  | 2013  | kemény kötés  |  104 oldal

Libri Antikvárium
1959-ben születtem, Szegeden. Férjem Föld S. Péter újságíró, három felnőtt gyermekem van, Ádám, Noémi és Tamás. Karikaturistának vallom magam, ám kollégáimhoz hasonlóan szabadúszó grafikusként dolgozom. Könyveket, tananyagokat, tudományos-ismeretterjesztő előadásokat, kiadványokat és folyóiratok cikkeit illusztrálom. Karikatúráimat rendszeresen kiállítom Magyarországon és a határokon túl. Európán kívül önálló kiállításaim voltak Kínában, Indiában, Chilében és az USA-ban is. Rajzaim nem a napi politikáról szólnak, engem az egyedi és általános emberi problémák, társadalmi törvényszerűségek érdekelnek. Szüleim festőművészek voltak. Édesapám, Szűcs Árpád konstruktivista-pointilista stílusban, édesanyám, Sz. Kováts Margit szürrealista stílusban festett. A szocializmus idején ,,nyugatmajmoló" stílusuk miatt nem lehettek a Művészeti Alap tagjai. Az ő tiszteletükre semmilyen művészeti szakmai szervezetnek sem vagyok tagja. Édua Azt szinte minden Szűcs Éduáról szóló írás fontosnak tartja megemlíteni, hogy női karikaturistáról van szó. Van-e ennek az információnak valami jelentősége? Amennyiben a kérdést rajzai szempontjából vizsgáljuk, nincs, hiszen senki sem lenne képes megállapítani, hogy azokat férfi avagy nő készítette. Sem vizualitás, sem téma, sem tartalom nem nyomravezető. Az elfogadtatás, az elismerés kivívása szempontjából viszont meghatározó fontosságú tény. A köztudatba oly mértékben beépült az a tévhit, hogy a karikatúra férfi műfaj, hogy ezt még a nők nagy része is elhiszi, nem is beszélve a szakmai körök kétkedő bizalmatlanságáról. Igen, tényleg kevés olyan női rajzolót tudnánk felsorolni, aki ismertté vált, akinek neve máig fennmaradt, de minden bizonnyal nem a tehetség hiánya magyarázza, hogy a nők közül kevesen lettek sikeresek e műfajban. Ahhoz, hogy az amúgyis nehéz pálya előítéletekkel súlyosbított akadályait leküzdjék, bizony férfias határozottság, bátorság (jobban mondva női határozottság, bátorság), eltökéltség, teherbírás, függetlenség és szellemi szabadság szükségeltetik. Szűcs Édua (továbbiakban Szűcs, így férfiasabb) rendelkezik a felsorolt tulajdonságokkal, és mindehhez párosuló jól megalapozott rajztudásának, megfigyelőképességének, vizuális memóriájának és kifinomult humorérzékének köszönhetően vált a rajzban fogalmazott szatíra egyik kimagasló magyar képviselőjévé. Karikaturistaként humorral bírál, élesen kritizál bennünket és a belőlünk álló, általunk formált társadalmat, súlyosabb tévedéseinket, kisebb botlásainkat. Szigorúan, de sohasem megalázva, számon kéri tőlünk az alapvető erkölcsi normákat, a jobbítás szándékával figyelmeztet irigységünkre, kapzsiságunkra, szervilitásunkra, kicsinyességünkre, másokkal szembeni közömbösségünkre. Politikai válságok idején virágzik a karikatúra, és ez természetesen olyankor az ő munkáiban is nagyobb hangsúllyal kap helyet. Bírálata azonban nem pártokra, hanem a helytelen döntésekre, intézkedésekre, az igazságtalanságra, a tisztességtelenségre irányul. ,,A humornak olyan szikrának kell lennie, amely meggyújtja az ellenállás lángját" - vallja a spanyol karikaturista, KAP. Nos, Szűcs humora sikerrel teljesíti ezt az elvárást, amely nem annyira politikai, mint sokkal inkább az egyén függetlenségét, szabadságát veszélyeztető támadással szembeni ellenállást hivatott erősíteni. Rajzolóként mondanivalóját nem redukálja eltorzított arcú figurákra és leegyszerűsített vonalú, vázlatos rajzokra, sematizált utalásokra. A magyar grafikai hagyomány méltó folytatójaként, a klasszikus rajzolás igényével, aprólékos gonddal, hozzáértéssel megszerkesztett képi struktúrákkal dolgozik. Ha kiemeljük környezetéből, a karikatúra kategóriájából az Endorfint vagy a Giccs cicákkalt, Leonor Fini egyes műveivel állíthatjuk párhuzamba, a Ki nevet a végén alakjaival, ördögfarokká vált kötelével vagy a Reménytelen párhuzamos vonalakban hulló eső alatt zajló történésével Rozsda Endre szintén humorral csipkelődő rajzait juttatja eszünkbe. Rendhagyó látásmódjának köszönhető jónéhány rajza arra enged következtetni, hogy ha nem ezt a műfajt választja, szürrealista művésszé válhatott volna. Szűcs (Édua) nem karikaturista, hanem olyan rajzművész, aki karikatúrákat készít.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
Kiadó noran libro kiadó
Kiadás éve2013
Oldalak száma:104
Súly449 gr
ISBN2310000081427
ÁrukódSL#2107890102
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál