Fekete halál

európa könyvkiadó  | 1999  | papír / puha kötés  |  339 oldal

Libri Antikvárium
Patricia Cornwell népszerű bűnügyi regényeinek állandó hősnőjét, Kay Scarpetta doktornőt immár világhírű patológusként látjuk viszont, akit számos országba meghívnak előadást tartani, érdekes eseteiről és módszereiről. Alighogy hazaér egyik külföldi útjáról, hajmeresztő bűnesethez riasztják: egy szeméttelepen lefejezett, végtagok nélküli holttestet találtak a munkások. A szerencsétlen áldozat valamilyen fertőző betegségben halálozott el, és holtában csonkították meg. Néhány nap múlva Scarpetta különös üzenetet kap az Interneten, valamint mellékletként egy fotót a holttestről, amely mellett ott sorakoznak a levágott végtagok. Különféle szakemberek kezdik elemezni a képet, sőt Lucy, FBI-ügynök unokahúga segítségével a doktornő virtuális látogatást tehet a fényképen látható szobában, hogy a gyilkos helyébe képzelhesse magát. Egyik éjszaka Scarpettát egy kis szigetre hívják egy magányos, idős asszony holttestéhez. Iszonyattal ismeri föl, hogy fekete himlő végzett vele, amelyet pedig a hetvenes évek közepén sikerült kiirtani a föld színéről. Időközben a laborvizsgálatokból az is kiderül, hogy a szeméttelepen talált áldozat halálát is a fekete himlő egy mutáns vírusa okozta. Scarpettát azonnal karanténba zárják egy katonai kórházban, de nem bír tétlenül feküdni. Hazamegy, bár egyre rosszabbul érzi magát...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
foltos lapélek
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1999
Oldalak száma:339
Súly250 gr
ISBN2310008811620
ÁrukódSL#2112262636
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge