Kalevala

A finn népi eposz, a Kalevala világa különös és gazdag világ. A tűz, a vas születésének eredetmondái keverednek benne ráolvasásokkal, más finnugor népek folklórjából ismert medveénekek menyasszonybúcsúztatókkal, ősi varázslatok későbbi keresztény elemekkel. Első változata 1835-ben látott napvilágot, s Reguly Antal már 1841-ben átültette magyarra néhány részletét. Több más, múlt századi próbálkozás után végül 1909-ben jelent meg az eredetihez valóban méltó, bravúros magyar Kalevala, Vikár Béla munkája, mely azóta csaknem tíz kiadást élt meg. Nagy Kálmánnak a Vikárénál hívebb, puritánabb, sugallatos, balladás hangvételű fordítása után, melyet legutóbb 1975-ben adtunk közre, most a Finnországban élő Rácz István tolmácsolásában jelentetjük meg ismét a Kalevalát. Rácz István nyelve természetes, könnyed, közel áll az élő beszédhez, formai újítása, mely az újabb finn gyakorlatot követi, tizenhat szótagos sorokba vonja össze az eddig nyolc szótagos sorpárokra tördelt szöveget. A Kalevala így látszólag rövidebb, valójában tömörebbé, gördülékenyebbé válik: az új fordítás mindenképpen hozzájárul ennek a világirodalomban páratlan műnek további népszerűsítéséhez.