Itt messze

"Objektív líra az övé, az 'én' is tárgyként jelenik meg a többi tárgy között. Versei mozgalmas, tónusok nélküli, vázlatosan éles rajzú, többnyire képi motívumok, mindennapi életünk jelenetei, mégis a hétköznap felett művészi áttételben csillognak. A láb a földön jár, de mintha nem nehezülne a földre, hanem lebegne fölötte álomszerűen. Megváltozik a tér: a motívumok burkolata, hol minden egyszerre távoli és közeli, folytonos különös kanyargásban; ahogy Benkő Attila mondja 'játszani kezd a kutya meg a tér egymást harapdálva szédületben'. Megváltozik az idő is: a jelenlegi látvány és esemény máris emlékképnek látszik; s a jövendőbe csavarodik, de ez nem a klasszikus, súlyos, végzetesen elrendelt jövő, hanem híg és hullámzó, a sokágú esetlegességnek még üres birodalma. A 'van' és a 'lehet' közt nincs éles határ: mintha ebben a világban akármi lehetséges volna, de mégis mindig a valóban s köznapian lehetséges történik." Részlet Weöres Sándor 1973-ban írt ajánlásából "Indulásakor Benkő Attila nem tartozott semmilyen csapatba. Később sem. Ez az oka, hogy a szakmában nem tartják rangjához illően nyilván. És talán azért sem, mert verseiből hiányzik az emelkedett líraiság, de a trükközés is. Nem érzelmeket és gondolatokat közöl, hanem egy-egy helyzetet ábrázol, történetet mond el. De a történet alig-alig folyamatos, vágások, kihagyások tördelik. Mozaikszerűen összerakott, olykor szeszélyesen összefonódó elemei mégis sugallnak valamit, nem tudjuk egészen pontosan, mit. A részleteknek külön-külön sugárzása is van, talán mert rajzuk kísértetiesen pontos. Mintha egy filmfelvevő pásztázná, egy-egy darabnál meg-megállva, a teret, az időt. Mondhatnám így is: szabadjára engedi, legalábbis úgy érezzük, az előadást. Egy belső monológ van előttünk, egy tudatfolyam leképezése. Az elbeszélés meg-megtorlódik, meg-meglódul. A vers nyelve sokszor kihívóan prózai, köznapias. De ami benne félreismerhetetlenül költészet, fel-felsugárzik a pátosztalan mondatokban." Lator László 2019-ben írt ajánlása