Istent dicsőítő egyházi énekkönyv - Mezey-énekek

A 19. században már a kisebb településeken is tanult kántorok, kántortanítók működtek. Nagyobb helyeken ketté is vált a két feladatkör. Szerepük fontos volt, hiszen nemcsak a litur-giát szolgálták ki, hanem alkalmanként kórust vezettek, iskolában éneket tanítottak, azaz a zenei műveltség közvetítői is voltak. A 19. századból sokuk nevét ismerjük: Zsasskovszkyak, Stampay János, Molnár József, és mások. A 19. századi jeles kántorai közé tartoznak a Mezey kántorok. A kántorcsalád alapí-tó öse öreg Mezey János. Fiai, leszármazottai közül szintén kántor lett Mezey Lajos, Mezey Nep. János, öreg Mezey István, Mezey Mór, Mezey Márton, ifj. Mezey István, és Mezey László. Közülök öreg Mezey János, Mezey Nepomuk János, Mezey Mór, öreg és ifj. Mezey István az általuk szolgált hívő közösségek (Kunszentmárton, Obecse, Szentes) igényeinek kielégítésére énekeket szereztek, és működési helyükön összegyűjtötték a kedvelt egyházi népénekeket. Énekgyűjtők és énekszerzők voltak tehát egy személyben. A Mezey -énekeket öt saját kiadású énekeskönyvük tartalmazza (1853, 1865, 1873, 1883, 1913.), ahonnan so-kat átvettek más kántorkönyvek is. Öreg Mezey István künszentmártoni kántor 1895-ben az általa használt énekeket, köztük apjának sok szerzeményét, kéziratos kottában örökítette meg. Ez jelenik meg most fakszimi-le kiadásban. A könyv rögzíti a 19. század végének kunszentmártoni helyi énekgyakorlatát, a jellemző énekeket, ájtatossági formákat. Ugyanakkor népszerűsíti öreg Mezey János, Mezey Nepomuk János és Mezey István saját szerzeményeit, amelyek minden korabeli liturgikus igénynek megfelelnek, s amelyeket szerzőik nagy gyakorlati liturgikus érzékkel, a helyi vi-szonyoknak megfelelően állítottak össze. Ezzel jó énekanyagot nyújtottak a korabeli temp-lomi, temetői liturgiához, a virrasztókhoz, a búcsúztatókhoz, a búcsújárásokhoz, s a magán ájtatosságokhoz. S ebben áll a köter néprajzi, folklorisztikai jelentősége is: ünnepi ritusok, a paraliturgia számos énekét találjuk meg lapjain. A Mezey kántorok a dél-alföldi katolikus mezővárosok parasztpolgár lakosságának igényeit szolgálták ki, alkalmazkodva vallásos életük helyi hagyományaihoz. Ez az énekgyakorlat nem közösségi volt, hanem egyéni: elsősorban a kántor énekelt. Ebbe a nép bekapcsolódhatott, ha akart, és ha tudott. A népszerűség oka pedig a nagy funkcionális alkalmasság volt. Mindez náluk jó orgonista felkészültséggel, és énekhanggal, sajátos stílussal párosult. A települések -közöttük Kunszentmárton és Óbecse büszkék is voltak jó hangú, jól orgonáló, énekszerző és könyvkiadó kántoraikra. A könyv öreg Mezey János (1809-1880) születésének kétszázados évfordulójára jelent meg néhai Antal József és Barna Gábor elemző tanulmányával.