Michael Casey

Idegenek a város szemében

l'harmattan kiadó  | 2020  | füles, kartonált  |  269 oldal

Libri Antikvárium
"Ebben a könyvben néhány életszentségre vezető monasztikus eszközre fogok reflektálni, amelyekre én Szent Benedek Regulájában rátaláltam. Úgy tűnik számomra, hogy ezek nem csak a monostorok, de az egyház egésze számára is különösen lényegesek. Amit Benedek részünkre közread, az nem több, mint az evangéliumi tanítás egy sajátos helyzetre alkalmazott foglalata. Remélem, tudok úgy reflektálni Szent Benedek szavaira, hogy az segítsen az olvasónak a saját körülményeire alkalmazni a tanítást, és talán ráakad majd eme ősi írások között olyan szavakra, melyek életadónak bizonyulnak." A benedeki Regulát olvasva a szerző nem kevesebb, mint 13 olyan témát vesz sorra, melyek a monasztikus szerzetesi élet, de tágabb értelemben a keresztény élet szerves részét képezik. Az aszkézis, az olvasás, a kikapcsolódás, a szemlélődés vagy éppen a Krisztus-központú élet mind olyan kulcsfogalmak, melyek a szerzetesség kezdetei óta hozzátartoznak a teljességre irányuló emberi létmódhoz. Az elmélet gyakorlatba ültetését bontja ki Casey atya közérthető, a modern ember számára is világos, két lábbal a földön álló módon, a maga rá jellemző, finom humorával. Ahogyan Isten emberré, idegenből baráttá lett, remélhetőleg úgy válnak majd Benedek néha talán zordnak vagy maradinak tűnő meglátásai ismerőssé a "városi" olvasó szemében. MICHAEL CASEY atya trappista szerzetes, az ausztráliai Tarrawarra Apátság tagja. Teológiai tanulmányait Leuvenben végezte, majd Melbourne-ben doktorált. A középkori ciszterci irodalom szakértője és fordítója, számos önálló lelkiségi és teológiai írás szerzője. Beszédei és lelkigyakorlatai világszerte sokakat inspirálnak a monasztikus élet jobb megértésére és elmélyítésére. Eddig magyar nyelven megjelent munkája: Sem rabszolgák, sem gyermekek (Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2019).
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2020
Oldalak száma:269
Súly298 gr
ISBN2310014927254
ÁrukódSL#2112789601
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban