Huszonnégy

csinovella  | 2024  | füles, kartonált  |  156 oldal

Libri Antikvárium
A fiatal kor fogékonyabbá tesz a bűnösség átélésére, hiszen igazán a tiszta abroszon látszik meg minden apró szennyeződés. Tisztaságomba egy kétségbeesett felnőtt szava piszkított bele. Régóta tervezem, hogy unokabátyám miatti bűntudatom utolsó ártó szikráit is kiírom magamból. Paul Young "A Viskó" című könyvének Kate-je megadta a végső lökést. A húga sorsa miatt lelkének prometheusi keselyűje lett az önvádaskodás. Elhatároztam, hogy megírom nagybátyám történetét gyermeki énem szemszögéből, hiszen én még nála is kisebb, alig 6 éves voltam, amikor "okká" tettem önmagam. Édesanyám egyetlen, gyermekként félreérthető mondata elegendő volt ahhoz, hogy majd két évtizeden át üldözzön, kísérjen kedvenc unokabátyám miatt a bűntudat. Édesapja, leendő gyermekéről mit sem tudva a II. Világháború ütközeteinek valamelyikében a Don-kanyarnál 24 évesen odaveszett. Édesanyját, '45-ben 24 évesen a "fölszabadító" szláv martalócok erőszaktevése vitte el. Sem nagyapám, sem a karonülő gyermek jelenléte nem védhette meg. Unokájukat a nagyszüleim hatodik gyermekükként fölnevelték. Már az esküvőjére készülődött, amikor menyasszonyához igyekezve 24 évesen elragadta a motoros halál. Az esti sötétségben részeg lovaskocsisok kivilágítatlan szekerébe hajtott. Sokan voltunk a családban, akik nehezen, vagy csak részben, (így sohasem) tudták, tudtuk földolgozni a tragédiát, tudták földolgozni az egyes tragédiák azonos életkorban bekövetkező, elgondolkodtató tragédiasorozatát. A történetem főszereplője tehát a nagybátyámmá avanzsált unokabátyám, a menyasszonya, meg gyermekként jómagam, illetve a narrátor, aki a felnőtt énem. További szereplők: az édesanyám, az édesapám, a nővéreim, anyai nagyanyám, a nagynéném, az anyai nagyapám, illetve a nagyszüleim, nagynénéim, nagybátyám, és unokatestvérek, a megmentett őz, meg a falusi élet elmaradhatatlan kellékei, a házi haszonállatok. Írásom egy transzgenerációs öngyógyító vallomás egy gyermeki trauma emlék-morzsáiból, - mint a valóság mozaikjaiból - családtörténetté formálva. Neveket kegyeletből, illetve a bonyodalmak elkerülése végett szándékosan nem írtam.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó csinovella
Kiadás éve2024
Oldalak száma:156
Súly310 gr
ISBN2310011569716
ÁrukódSL#2112141305
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

David Attenborough - Colin Butfield: ÓceánDavid Attenborough - Colin Butfield: Óceán