Holtak arca fölé

Szegénységet füstölgő tanyák, bocskoros cselédsors, vad cigánysors vöröslő mámora és megroppanó ága... Ilyen mélyről talán még sohasem érkezett senki a magyar költészetbe, s ilyen fiatalon - tizenhét esztendősen - is ritkán, mint e kötet szerzője, Bari Károly. Dante beszél egy helyütt a vers négyféle, szó szerinti, jelképes, erkölcsi és érzékfeletti jelentéséről. Bari Károly verseinek a világában, ahol ős-balladák asszonyai köpködik vérüket a feneketlen kőkorsóba, sorsok kései táncolnak, koponya morog a küszöb alatt, a levegőben kehes lovak nyerítése lobog, s egy ponyvás szekereken kóborló nép zengeti naphosszat az öröm piros citeráit, a versek szó szerinti és jelképes jelentése azonos, mint a népköltészetben. De e versek jelentése több az évezredes mélységekből felszálló (egyébként megdöbbentő érettséggel és fegyelemmel megformált), szó szerint és jelképesen is igaz költői képek áradásánál: a cigánysors arcát hordozó fiatal költő, verseinek erkölcsi attitűdjével természetesen és lelki-szabadon lép bele az emberiség és korunk tágabb világába, és az igazi tehetség tiszta, önzés nélküli hitével énekel erről a világról, ,,az eltitkolt és a világ elé tárt vágyainkról" s önmagáról.