Holdidő

saxum kiadó  | 2001  | kemény kötés  |  200 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Dr. Erdős Erzsébetnek, a furcsa materialista orvosnak ajánlom, aki beöntések és injekciók elrendelése közben is, mindig fejet hajtott a szellem méltósága előtt. (Popper Péter) Az íróként is ismert pszichológus Holdidő címet viselő kötetében olyan emberekről emlékezik meg, akik már nincsenek az élők sorában. A Holdidő a múlt, a Napidő a jelen. A kötet ugyan fejezetekre van osztva, ám ezek egymásra is épülnek - kronológiailag haladva a jelen felé. Popper előre elnézést kér szereplői hozzátartozóitól, barátaitól, hogy az emlékezést családjánál kezdi. Anyai ágon a Mandelek, apai ágon a Popperek leszármazottja. Élményei leírásán, valamint szereplői életének bemutatásán keresztül bepillantást nyerhetünk egy magyarországi zsidó család életébe a Horthy-korszaktól kezdve a rendszerváltozásig. Ahogy Popper írja, olyan emberekről olvashatunk könyvében, akiket összetartott a kultúra, az irodalom, a művészet szeretete, miközben a politika lehetett fekete vagy éppen vörös. "Tanúbizonyságnak szántam arról, hogy az átkozott negyvenes-ötvenes években is rá-ráhullt egy isteni sugár némely emberekre, volt derű, lelkesedés, tisztességes munka, értékes alkotás is." Családfáján kívül bemutatja tanárait, kollégáit is. Olyan nagyságok "lépnek elő" a könyv lapjairól, mint Lukács György vagy Füst Milán, de nem marad el olyan vitatott szerepet játszott politikai személyiségek bemutatása sem, mint pl. Aczél György. Anekdoták, tréfás kalandok is helyt kaptak az emlékezetben, ám ezúttal sem nélkülözi Popper az elmélkedő magatartást - gondolkodik életen, halálon, vallásokon, és az elmúlt politikai rendszeren, könyvét azonban dokumentum helyett inkább szépirodalomként olvashatjuk. - A kötet elsősorban a szerzőt ismerő és kedvelő olvasók érdeklődésére tarthat számot. További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
hátsó szennylapnál kisebb lekopás
Kiadó saxum kiadó
Kiadás éve2001
Oldalak száma:200
Súly219 gr
ISBN2310006457653
ÁrukódSL#2111201465
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára