Gerold László

Gion Nándor

kalligram könyvkiadó  | 2009  | puhatáblás, ragasztókötött  |  236 oldal

Libri Antikvárium
A kötet, mely a kortárs magyar irodalmat bemutató Tegnap és Ma című rangos sorozat 28. darabja, monografikus formában dolgozza fel és fényképekkel dokumentálja a vajdasági irodalom klasszikusának, Gion Nándornak a pályáját és írói életművét a pályakezdésétől az ifjúsági művein át egészen a díjnyertes, ill. a szakma elismerését kiváltó műveiig. "Gion történetei zárt világban játszódnak, melyben az erkölcsi normák különösen fontos szerepet kapnak, akkor is, ha tágabb értelemben a hatalom és a kisember kapcsolatáról, s akkor is, ha a kis közösségekben élő emberek egymás közötti viszonyáról van szó. Az erkölcs Gion szövegeiben sohasem elvontan jelentkezik, mindig konkrét, mélyen személyes emberi vonatkozásai vannak, mert olyan kísérő motívumok kötődnek hozzá, mint a boldogság, a szegénység, a félelem, a szorongás, a vágy, a csalódás, a kirekesztettség érzése, az anyagi felemelkedés igénye, a szeretet, a mások megsegítése stb. S mivel Gion tiszteletben tartja ezeket a személyes vonatkozásokat, megértésükre törekszik, következésképpen talán nincs egyetlen olyan "negatív" szereplője sem, akit ne próbálna megérteni. Nem szereti, de ördögnek sem láttatja őket."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó kalligram könyvkiadó
Kiadás éve2009
Oldalak száma:236
Súly230 gr
ISBN2399978992317
ÁrukódSL#2113082012
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz