Gallov Rezső, Ruza József

Értük szólt a Himnusz

budapest  | 2013  | bársony / velúr  |  90 oldal

Libri Antikvárium
Örömmel teszek eleget annak a kedves felkérésnek, hogy előszót írjak az ,,Értük szólt a Himnusz" című albumhoz. Az elmúlt évben századik születésnapját ünneplő MOB elsősorban azzal vívta ki a világ sportközvéleményének elismerését, hogy az ország kis létszámához viszonyítva nagyszerű eredményeket ért el az Olimpiai Játékokon, a nemzetek nem hivatalos versengésében mindannyiszor az élen végeztünk. Mindez csak úgy valósulhatott meg, hogy a száz év során mindig voltak kiváló sportemberek:, akik hittek abban, hogy nemcsak önmagukat, hanem az egész világot is képesek túlszárnyalni. E könyv főszereplői jelentik a magyar olimpiai és sportmozgalom aranyfedezetét a szó szoros értelmében. A legendás bajnokok teljesítményei és sportemberi viselkedése példaként állítható a fiatal generációk számára. Az olimpiai mozgalom szép jelszavát, ami úgy szól ,,Citius, altius, fortius" (magyarul: ,,Gyorsabban, magasabbra, erősebben") a legjobbak nemcsak vallották, hanem a gyakorlatban is megvalósították. Példájukból nem csak a sportoló fiatalok, hanem mindenki meríthet erőt és hitet, hiszen az ember alapvető törekvése kell, hogy legyen saját képességeinek állandó fejlesztése, önmaga túlszárnyalása. Gratulálok a könyv szerkesztőinek és kiadójának, biztos vagyok benne, hogy általa az olvasóhoz közelebb kerülnek a nagy bajnokok, a gyönyörű legendák
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Számozott: 092
Kiadó budapest
Kiadás éve2013
Oldalak száma:90
Súly200 gr
ISBN2310027600236
ÁrukódSL#2113405691
Kötésbársony / velúr

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Tedd rendbe a lelkedTedd rendbe a lelked