László Ágnes

Erről még nem beszéltem senkinek

kossuth kiadó  | 2009  | papír / puha kötés  |  311 oldal

Libri Antikvárium
Kivételes sorsok, történetek 1989-2009 "Újságíró vagyok. Több mint negyven éve. A pályám kezdete óta mindenkor az emberi sorsok érdekeltek - érdekelnek -, az életben maradás, az újrakezdés gyötrelmei, szépségei, trükkjei. A keserű politikai csalódások ellenére sohasem voltak előítéleteim beszélgetőpartnereimmel szemben. Sokkal jobban vágytam arra, hogy megértsem azt a kort, amelyben élünk és benne az egyén viselkedését, cselekedetét és indítékait. Nem történészként, hanem kíváncsi, aggódó, tépelődő, kétkedő emberként. Talán ennek is köszönhetem, hogy sok olyan élettörténetet ismerhettem, írhattam meg, amelyekből kirajzolódni látszik egy másfajta történelem, mint amit a tankönyvek tanítanak. Kiváltságosnak érzem magam, mert olyan - ma már kortörténeti - dokumentumok alkotótársa lehettem,amelyek hitelességét az interjúalanyok személyisége és őszintesége garantálja. És kiváltságosnak érzem magam azért is, mert beszélgetőpartnereim többsége találkozásunk időpontjában valóban olyan történeteket, összefüggéseket mondott el, amelyekről korábban nyilvánosan nem beszélt senkinek." László Ágnes László Ágnes újságíró beszélgető partnerei (többek között Bujtor István, Demján Sándor, Göncz Árpád, Hankiss Elemér, Kupa Mihály, Sólyom László, Zsigmond Vilmos - és még sokan mások) olyan történeteket, összefüggéseket mondtak el, amelyekről korábban nyilvánosan nem beszéltek senkinek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Online ár: 940 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 752 Ft

A termék megvásárlásával

75 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
borító enyhén gyűrődött
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve2009
Oldalak száma:311
Súly200 gr
ISBN2310008969406
ÁrukódSL#2112349386
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Online ár: 940 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 752 Ft

A termék megvásárlásával

75 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Szentesi Éva: Míg a halál nem választSzentesi Éva: Míg a halál nem választ