Egyiptom változó fényben

Egyiptom az antik civilizáció legvarázslatosabb országa, amely a XIX. század eleje óta vonzza a képzõművészet európai híveit, a fotóművészek érdeklõdésének pedig a fotográfia megszületése óta a középpontjában áll. Abu Szimbel kolosszusa és a gízai Szfinx - melyeket Maxime de Camp fényképezett le 1850-ben - a fényképezés történelemkönyveinek elsõ oldalain szerepelnek. Az elsõ fotóalbum, amelyet 1852-ben Európában adtak ki, kizárólag olyan képeket tartalmaz, amelyeket a fáraók országában készítettek. Érthetõ tehát, hogy egy fiatal fotós, akit lelkesítenek Egyiptom érdekességei és a különleges kultúrák, tehetségét itt is kamatoztatja. Ez történt Antall Péter esetében is. A fotóművész a "mesés Keletrõl" alkotott álmainkat tudta a mának megmutatni. Számomra Antall Péter egy teljesen ismeretlen személy volt, korábban soha egyetlen képét nem láttam, és nem is hallottam róla a párizsi Egyiptomi Kulturális Intézetben rendezett kiállítása elõtt. Egyiptomot évente több száz fotós keresi fel, de Péter képei mind a művészi koncepció, mind pedig a tartalom szempontjából páratlanok. Végigfényképezte a Nílus mentét a deltától Abu Szimbel sziklatemplomáig, az egyiptomi-líbiai határtól a Vörös-tengerig (Keleti sivatag, Nyugati sivatag), s ezzel nemcsak egy páratlan képgyűjteményt hozott létre, hanem felfedezett a fotográfia számára egy olyan vidéket, amely eddig "terra incognita" volt a világ nagyközönsége számára. Munkája révén nemcsak a fotósok, hanem a felfedezõk sorába is beírhatja a nevét. A fotográfiának két nagy ága van: a festészeti és a funkcionális fotográfia. Nagy esztétikai értékű képeket létrehozni abból a célból, hogy a kép szemlélõiben maradandó élmény keletkezzen, vagy nagy tartalmi értékű műveket létrehozni a képi információk láthatóvá tételével - ez a két egymástól eltérõ alkotási művelet. Antall Péternek sikerült hidat vernie a fotóművészet két nagy ága között, összeházasította az esztétikát a tartalommal, és ez a házasság nagyon jól sikerült. Embert próbáló sivatagi utazás során jutott el az AI-Dákhla oázistól Gilf-Kebir fennsíkjáig, s a Szurra vádi sziklabarlangjaiban készített képei az ottani õsi sziklarajzokról azt igazolják, hogy a terület történelme nem a fáraók korával kezdõdött. A fotóknak köszönhetõen lehetõségünk nyílik arra, hogy felfedezzük azt a fajta szépséget, ahol a természet nem szédít el sokszínű, burjánzó növényzetével, ahol az ég kéksége és a föld meleg színe nyújt varázslatos érzést a szemünknek. Figyelemre méltók az Abd al Melik vádi vidékén készült fotók, ahol az évekig elmaradó csapadék ellenére a víz aranyló homokba ültetett szép fákat éltet. Az utazások jól megválasztott állomása a Nílus mente és az oázisok népeinek világa, s ily módon bepillantást nyerünk Egyiptom falvainak, városainak mindennapi életébe is. Antall fotóiban megcsodálhatjuk a napkeltét a Mózes-hegyen, a napnyugtát pedig a tengeren, a sivatagban és a városban is. Péter megörökített számos képet a mecsetek életérõl Kairóban és másutt, s olyan fotókülönlegességgel is szolgál, mint a kairói AI-Azhar mecsetben a ramadán böjti hónap elsõ péntekje déli imájának a megörökítése. Tanulmányozva Péter életrajzát, számomra nem meglepõ Egyiptom szeretete, a múlt iránti vonzalma. Fotópályájának kezdeti szárnypróbálgatásai ugyanis Erdélyhez kötötték, ahol több éven át fotózta a székelyek életét és hagyományait. Örményországi útján is a múltat és a jelent kutatta. A múlt tanulmányozásához optimizmusra van szükség. Péter alkotásaiban a gondolkodás megelõzi a pillanatnyi impulzust. Minden nyugalomban fogant, a képek nézõi zavartalanul elmélyedhetnek abban a hangulatban, amelyben a fotóriporter megtalálta művészetének a mondanivalóját, és érezhetjük a megfontolt alkotás örömét. Antall Péter számára a fotográfia kifejezésmód, olyan nyelv, melyet tökéletesen ismer, és a képek segítségével - az egyébként szűkszavú fotóművész - szavak nélkül is kifejezheti önmagát. Számára a fotózás szenvedély, melyhez szívét-lelkét adja. Paul Almási