Egyetleneim

A groteszk regény főhőse egy naiv fiatalember, aki ismerkedési kudarcai, tragikomikus, abszurd kalandjai ellenére végsőkig kitart az ideális nő megszerzésének elve mellett. Az ámokfutássá terebélyesedő nőkeresés helyszínéül a kilencvenes évek Budapestjének kultikus szórakozóhelyei, koncertjei szolgálnak: az Almássy téri, FMK-s, Picasso Point-os, Ráckertes, Zöld Pardonos, frankhegyi bulik, táncházak és technopartik, pesti és vidéki fesztiválok, Quimby-, Másfél-, Korai Öröm-koncertek, diákszigeti, tabáni, kapolcsi és EFOTT-rendezvények elevenednek meg a szemünk előtt, így a könyv a nőkeresés nehézségeinek bemutatásán túl egy elmúló kornak is emléket állít. A romantikus-cinikus, lírai-obszcén regényt egy különleges Függelék egészíti ki, amely az ismerkedés egyedülálló (ál)tudományos elméletével kísérletezik: szemezési és csókolózási egyenletek, leszólítási- és bulihangulat-diagrammok, alkoholfaktorok, nőkövetési térképek és pontozási skálák, randevútipológiák, táblázatok rendszere vezet az egyre tovább indázó ismerkedési ideálegyenlet felé. A könyv tehát az ismerkedés örökzöld témáját dolgozza fel, de teljesen egyedülálló megvilágításban. Mindazoknak szól, akik emlékeznek még egy lassan feledésbe merülő bulikorszakra, és arra, milyen nehéz megtalálni a nagy Őt. Végre egy regény, amely igazi mélyvízbe rántja az olvasót. Beregi Tamás a hetvenes évek hajnalán született. Az ELTE bölcsészkarán diplomázott művészettörténetből. A bulizás és a női telefonszámok iránti végzetes szenvedélye a kilencvenes évek derekán hatalmasodott el rajta. Szabadúszó újságíró, eddig három regénye jelent meg álnéven: Lendhorni küldetés (1996), A torony (1998), Boszorkányszombat (1999) - Hát maga mit keres olyan nagyon, fiatalember? Felegyenesedek, leporolom magamat, s miközben a postaláda fedele lassan visszacsusszan a helyére, zavartan elvigyorodok. És hirtelen kívülről látom az egész szituációt, és elképzelem, hogy mi lenne, ha most elmondanám a néninek, hogy tetszik tudni, azért gubbasztok itt, vasárnap, délben, a Rottenbiller utcában, egy bérház második emeletén egy ajtó postaládáját feszegetve, mert az András barátommal kinéztem egy teljesen ismeretlen lány fotóját egy étterem kirakatában lévő gimnáziumi tablóképről, egy lányét, akit még soha az életben nem láttam, akiről semmit sem tudok, és akinek fogalma sincs arról, hogy a világon vagyok, szóval, gondoltam, megkeresem őt, és beszélgetek egy kicsit vele, és, tenném hozzá, ez az egész csak azért van, mert majd egy éve, hogy nincs barátnőm, bármit csinálok, akárhogyan és akárhol keresem, mert ebben a rohadt városban képtelenség normális nőt találni, és ez az egész már kezd nagyon az agyamra menni, elegem van az egészből, bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől!