Bútor- és műtárgyismeret (KISOSZ Füzetek '90)

printself kiadó  | 1990  | papír / puha kötés  |  152 oldal

Libri Antikvárium
Minden valamirevaló történeti munka úgy szokott kezdődni, hogy: ,,Már a régi görögök is...", vagy úgy, hogy: ,,Már a rómaiak korában..." - és így tovább. A maga nemében ez a könyv is történeti munka, hiszen a művészeteket többnyire csak történetük során megismerve lehet megérteni; és ez a könyv is a rómaiak egyik - több mint kétezer éves, de ma is igaz - bölcsességével kezdődik (ráadásul eredeti, tehát latin nyelven). Ars longa, vita brevis. Vagyis - kissé szabad, de értelemhű fordításban - a művészet örök, az élet véges. És ez, ha meggondoljuk, igen elszomorító, ám ugyanakkor felemelő igazság is. Elszomorító, ha azt juttatja eszünkbe, hogy milyen nyavalyás porszemek vagyunk az idő sodrában; annak az időnek a sodrában, amelynek során olyan alkotások jöttek létre néhány száz, egy-két ezer, netán több tízezer évvel ezelőtt, amelyek még ma is megvannak, múzeumok féltett kincsei, vagy ha nem lehet múzeumba rekeszteni, akkor az emberiség örök kincsei azóta, hogy megszülettek. És itt gondolhatunk a néhány tízezer éves kőkori barlangrajzokra, a Willendorfi Vénuszra, az egyiptomi piramisokra éppúgy, mint a Mona Lisára, de akár Van Gogh Margaréták című festményére, vagy éppen arra a képre-szoborra-kancsóra, amelyet ezekben a napokban alkot valamelyik tehetséges kortársunk, és amely ha megéri, szerencséje lesz és az utókor olyannak ítéli, ugyancsak fennmaradhat évszázadokon, évezredeken át, esetleg múzeumba kerülhet, hogy majd késői korok szemlélői, értői és hozzáértői tanulmányozhassák, gyönyörködhessenek benne és elgondolkozzanak azon, hogy milyen igény, milyen akarat, milyen tehetség hozta létre az emberi szellemnek és a kéz intelligenciájának ezt a maga nemében egyedülálló és csodálatos produktumát. Mert hiszen minden egyes mű, minden darab, minden műalkotás egy-egy csodálatos, öntörvényű világ, legyen bár irodalmi, képzőművészeti, zenei mű, vagy azok együttese (mint amilyen a film- és tévéművészet), létezzen bár pillanatnyi megragadhatóságában (mint egy vizuális mű), vagy időbeli kiterjedésében (mint egy zenei mű). A művészet, akárhogyan nézzük is, mindenképpen történeti jellegű emberi produktum, s ezt a jellegét annak köszönheti, hogy kifejező eszközei mélyebben gyökereznek a kulturális fejlődés menetében, mint bármely más, kommunikációs eszközé (mert hiszen ne feledjük, hogy minden, amit az emberiség a maga történelme során létrehozott, egyfajta kommunikatív, tehát kapcsolatteremtő tevékenység). A legegyszerűbb használati tárgy, amely a saját igények kielégítésére született az ősemberi kultúrában, már az is alkalmas volt a kommunikációra. Arról nem szólva, amikor a létrehozott tárgyat már nem saját felhasználásra alkotta, hanem ajándéknak, rituális-vallási-felajánlási célra, netán (cserekereskedelem céljával. És ha még díszítette is (mert díszítette, ez törvényszerűnek mondható), akkor máris előállt az az állapot, amely az első műtárgyak kereskedelmének mondható.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 900 Ft

A termék megvásárlásával

690 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó printself kiadó
Kiadás éve1990
Oldalak száma:152
Súly500 gr
ISBN2399978116775
ÁrukódSL#2111026340
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 900 Ft

A termék megvásárlásával

690 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya