Bevezetés a biomatematikába

tankönyvkiadó  | 1981  | kemény kötés  |  670 oldal

Libri Antikvárium
Ez a könyv rendeltetése szerint elsősorban tankönyv. Pontosabban szólva: ez a munka főleg a tudományegyetemeken folyó biológus-szakképzés és a biológia szakos tanárképzés eszköze a biomatematikai jellegű tárgyak szolgálatában. A szerzők egyik fő törekvése viszont eleve az volt, hogy - egy mértéktartó, de irányadó matematikai alapozás és egy elég nagy, a biológiai tudományok szinte minden ágát érintő példa- és feladatanyag szemléleti összehangolásával - a könyv eredeti rendeltetését annyira kiterjesszék, amennyire ezt egyáltalán lehetségesnek tartották. Így ezt a munkát jól használhatják majd más felsőoktatási intézmények (az agrár-, ill. az orvostudományi egyetemek) és azok a kutatók is, akik önképzésük vagy modellépítési törekvéseik számára megfelelő támaszt keresnek. Itt jegyezzük meg, hogy szívesen vesszük olvasóinknak a könyv anyagával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait. A könyv pontosabb célkitűzését, a használatra vonatkozó javaslatokat, a szerzők néhány szubjektív megjegyzését az a bevezető tartalmazza majd, amelynek másik, helyigényesebb feladata: a biomatematika jellemzése.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Gerincen, sarkain pici sérülések
Kiadó tankönyvkiadó
Kiadás éve1981
Oldalak száma:670
Súly1000 gr
ISBN2399969604663
ÁrukódSL#2110171504
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára