Báránykát hoztunk

1961-ben, kezdő népművelőként került kezembe Berényi György könyve, a Szenvedély kötelező című riportkötet. Rólunk, népművelőkről szólt. Nem tudom, hogy kik és hányan olvasták, minden esetre úgy tűnik, hogy számomra jó útbaigazításul szolgált ez a könyv, hiszen azóta sem tértem le erről a pályáról, amely pályának csatáit pedig nap mint nap meg kell vívni a környezettel, a javuló vagy rosszabbodó körülményekkel. Bizonyos azonban, hogy egy életpálya szilárdságát a bármennyire felszólító módban írt könyv önmagában még nem alakíthatja ki, számos más tényező kell még hozzá. Kell, bizonyosan törvényszerűen a családi indíttatás, amit megkaptam anyámtól és körzeti orvos apámtól. És kell a példa, a minta a nálunk idősebb pályatársaktól, azoktól, akik a nehézségek elől soha nem hátráltak meg, s tevékenységüket, ,,lázukat" csak az életkor kényszere csökkenti, csillapítja valamelyest. Sok-sok elődöm példáját sorolhatnám fel, akár csak szűkebb pátriánkból, Pest megyéből. A különböző felfogású, munkamódszerű művelődésiház-igazgatók sorába éppúgy beletartozik az ürömi Király Zoltán, a törteli Baranyai János, a tápiószentmártoni Várallyay Béla - bátyáim, bátyáink - mint a tápiószecsői Ofella Sándor, akinek kötetét most az olvasó szíves figyelmébe ajánlom. Életrajzi és önéletrajzi írás ez egyszerre, egy szorgos, örökmozgó, mindig a kisebb és nagyobb közösségekért élő ember önéletírása, s életrajza falujának, Tápiószecsőnek. Hiszem és vallom, hogy ez a kétféle történet egymás meghatározottságából kerekedhetett csak ki; a születési hely történelmének, belső arányainak alakulása éppúgy meghatározta Ofella Sándor életét, látásmódját, ahogyan az ő tevékenysége hatott a falu szellemi életére és aktivitására...