Az utolsó pompeji ló

Vilikovskýnak a nemzeti sztereotípiákat és mítoszokat romboló (ön)iróniája minden újabb könyve megjelenésekor vitákat kavar a szlovák irodalmi életben. Legújabb, rendkívül szellemes regénye egy szlovák értelmiségi 70-es évekbeli londoni tanulmányútját kíséri végig. Vilikovský nem hisz a történetek elbeszélhetőségében, inkább "lehetőséget ad a dolgoknak, hogy önmagukról vallhassanak". A látszólag heterogén témákat megmozgató "apró" történetek összegabalyodnak, egymásra irányítják a figyelmet, és az ilyen módon játékba hozott szövegek kiadják magukból a szavakkal elmondhatatlant, ami az irónia fátyolán át mindig valamilyen banalitás, ugyanakkor megrendítően mély emberi mozzanat is egyben.