Az amerikai magyar katolikusok és az óhaza (1918-1939)

A migrációval foglalkozó kutatások egyik hangsúlyos témája a beilleszkedés folyamata: annak vizsgálata, hogy a bevándorlók milyen kihívásokkal szembesülnek, s azokra milyen válaszokat adnak. Az Egyesült Államokba érkező tömegek tapasztalatával kapcsolatban az elmúlt évtizedek során többféle vélemény látott napvilágot. Az egyik klasszikus nézet Oscar Handlin nevéhez fűződik, aki 'The Uprooted' (Gyökerestül kitépettek/Gyökértelenek) című, 1951-ben megjelent művében a beilleszkedés során az egyén elidegenedettségét, régi környezetéből való kiszakítottságát hangsúlyozta. 1 E tézissel szemben később egyre több kritika fogalmazódott meg, s a 20. század utolsó harmadának kutatásai inkább a bevándorlók magukkal hozott hagyományainak és stratégiáinak továbbélését emelték ki. 2 A kiszakítottság metaforáját az átültetés váltotta fel, amint azt John Bodnar 1985-ös műve jelezte (The Transplanted). Természetesen itt nem egy az egyben való átültetésről van szó, hiszen az új környezethez való adaptáció során a magukkal hozott hagyományok módosultak, és az életstratégiák a kihívásoknak megfelelően változtak. Ugyanakkor több területen kitapintható a kontinuitás, az ó- és újhaza közötti folytonosság, melyet a szülőfölddel való élő kapcsolat is erősített. Az amerikai magyarokkal kapcsolatos kutatásaim arról győztek meg, hogy a bevándorlók és közösségeik sok szállal kötődtek az óhazához, akkor is, amikor már az új közegben gyökeret eresztettek. Munkám célja e kapcsolat formáinak bemutatása, s annak elemzése, milyen érdekek mentén alakult a kapcsolattartás az óceán egyik és másik oldalán, milyen tényezők befolyásolták az amerikai magyarsághoz, illetve az óhazához való viszonyulást?