Arc (Kárpáti Éva festményei)

ELŐSZÓ Művészeti közéletünkben ugyan deklarált az "egyenlő esély", mégis azt tapasztalhatjuk, hogy egy-egy, a művészeti alkotómunkát a szó igazi értelmében vállaló művésznőnek kétszeresen kell megküzdenie az érdeklődő figyelemért, a "szakma" és közönség elismeréséért. Tagadhatatlan, hogy szinte megcsontosodott konzervativizmus uralkodik szemléletünkben, illetve gyakorlatunkban: változtathatatlan törvénynek tekintjük a történelmi előzmények példáját, s korunk magyar képzőművészetének sok szálból szövődő történetét általában csak férfiak produkciója alapján szoktuk leírni. Pedig századunkban már élt jó néhány, képzőművészetünk megújításában is szerepet játszó művésznő, s ahhoz végképp nem kellene túl nagy bátorság, hogy az 1945 utáni magyar művészet "feminin vonulatát" külön történetként felvázoljuk. Ezek természetesen nem a művészet, hanem az emancipáció specifikumai tekintetében válogató szempontok. Kárpáti Éva művészetének ajánló bemutatásában szeretnénk elkerülni a festészeten kívüli "rutin-szempontok" szerinti igazolást. Végső soron művekkel szembesülünk, s csak azok tanulsága hozhatja közelünkbe alkotójukat, az embert. Festményei alapján bátran állíthatjuk, hogy önálló gondolkodású, érett stílusú, szemléletben és az eszközök használatában egyedi hangvételű festő, akinek eddigi munkássága a "futtatottak körön kívüliségének" csöndességével lett egyre egységesebb és színvonalasabb. Lehet, hogy egyéniségéből fakad a köznapi harc kerülése - motívumai engednek erre következtetni -, de lehet, hogy a művekből is áradó derű komoly önfegyelem, vállalt szigorúság eredménye. Művészeti közéletünkben Őt magát csak művei képviselik, s olykor azok is maguk közegébe zárkózva, hivalkodás nélkül. Képeinek tartalma és formavilága nyitottságot, érzékenységet, időt és gondolati válaszokat igényelnek: az első pillanat-élményben sohasem tárulkoznak ki. Érdemes vállalni a kapcsolatteremtés "nézői munkáját", mert Kárpáti Éva festői világában egy, a mai világunk sodró lendületű kavalkádjában a magát kereső, és az értelem és érzelem egyensúlyában magát meg is találó ember humánumát és hitét fedezhetjük fel. Kárpáti Éva tematikai érdeklődése a felsorolhatóság szempontja szerint szűk körű. A központban az ember áll: hol nagyon hétköznapi szituációk apró mozzanataiban esendően csetlő-botló ember, hol a történelem viharában kiszolgáltatott ember, hol az antik gondolat szerint sok csodát magában rejtő ember. Azonban az ember szerepeltetése nem banális esemény vagy közhely illusztrációja. Talán mondható úgy, hogy ürügy, indok egy, az életről véleményt formáló alkotó eszköztárában ahhoz, hogy gondolatait képpé formálva, az esztétikai törvények meggyőző hitelével kifejezhesse...