Apáim

Kósa Csaba az édesapjáról és a mostohaapjáról írta az Apáim című regényét, amely Karácsonyra jelent meg a Berzsenyi Kiadónál. Az édesapa ősei dunántúli kisvárosi szőlőművesek és vasutasok, akik minduntalan hiába célozzák meg a polgári életmód elérését. Ő az első ember a családjában, aki diplomát szerez. Tartalékos hadnagyként vonul be a Felvidékre, Kárpátaljára és Erdélybe. 1942-ben kinevezik Esztergom vármegye közellátási felügyelőségének élére. Az oroszok bevonulása után, 1945 áprilisában Vas megyéből gyalogosan indul vissza a hivatalába, Esztergomba. A háborút túlélte - 1945 májusában tífuszjárvány végez vele. A Horthy korszak hivatalnoka volt, a kötelességtudás, a szorgalom, a pontosság, a kiszámíthatóság embere. A mostohaapa mindenben az ellentéte az édesapának. Az édesapa a Felvidéki és az Erdélyi Emlékérem tulajdonosa, a Felvidékről származó mostohaapa a Munka Érdemrendé. Valódi életművész, egyszerre gyarló és jószívű ember. Az író ezt írja róluk: ,,Édesapámat nem ismerhettem, kétéves koromban halt meg. Ismeretlenül is rajongva szeretem és tisztelem őt, a mostohaapámat - a kételyeimmel együtt is - igyekszem megérteni. Mert az apám volt ő is. Meg kellett írnom mindkettőjüket. Hogy értsem a huszadik századot. A múlt század első és a második felét. A változó időt, az erkölcsi próbákon bukdácsoló magyar társadalmat. Apáim sorsa, élete példázza, hogy milyen lehetett volna Magyarország - és azt, hogy: milyen lett."