A vörös királyné

libri kiadó  | 2023  | papír / puha kötés  |  415 oldal

Libri Antikvárium
Az 1400-as évek második felében kárunk, angol földön javában zajlik a rózsák háborúja. A trónért két család verseng: a Yorkok és a Lancasterek, vagyis - jelképeik alapján - a fehér és a vörös rózsa. Margaret Beaufort, a Lancaster-ház örököse nőként nem is álmodhat arról, hogy felkent uralkodó legyen belőle, ám nem is magának akarja megszerezni a trónt, hanem fiának, Henrynek. A Yorkok már készen állnak arra, hogy kihasználják a király betegségéből adódó bizonytalan helyzetet, csakhogy az uralkodó felesége, Anjou Margit keményen ellenáll. S ezzel megkezdődik a rózsák háborújának újabb fejezete, amelyen idővel Margaretnek is jelentős szerep jut. Nem is csoda, hiszen akár egyetlen igaz szerelmét is hajlandó kockára tenni, hogy isteninek hitt küldetését beteljesítse, és Henryt királlyá koronáztassa. "A másik Boleyn lány" szerzőjének, a romantikus történelmi regényeiről világszerte ismert Philippa Gregorynak újabb lenyűgözően izgalmas, életteli kötete azt a szerelmekkel, halálos szenvedélyekkel és szövevényes udvari intrikákkal teli korszakot mutatja be, mely végül a Tudor-dinasztia felemelkedésével zárult.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 600 Ft

A termék megvásárlásával

360 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó libri kiadó
Kiadás éve2023
Oldalak száma:415
Súly100 gr
ISBN2399963748301
ÁrukódSL#2111223638
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 600 Ft

A termék megvásárlásával

360 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar