A vörös fácán (Nova Kalandos regényei)

Előszó A találkozás. A Sylvania óriásgőzös befűtve, indulásra készen állott a newyorki kikötőben. Szép száraz és szélcsendes idő ígérkezett, az utasok fürgén igyekeztek felfelé a hajóhídon, ahol valósággal elakadt a forgalom Dennis Chalmers körül. A szélesvállú, jóképű fiú, gyászos hangulatban, mogorva arccal vonszolta magát a keskeny hídon és olyan sötéten nézett maga elé, hogy a többi utas messze elkerülte... Abban a pillanatban negyven évesnél is többnek látszott, pedig jóval alatta volt a harmincnak. Alakja megroppant és tiszta kék szeme, ami máskor olyan gondtalan derüvel sugárzott, mint valami kisgyermeké, most valósággal eltűnt gyászkeretes, álmatlan éjszakákról árulkodó, üregeiben... Mennyire más volt az a karcsú, ifjú nő, aki a hajóhíd felső végén, pontosan szemben állott vele és elegáns szürke utiruhájában maga volt a megelevenedett derű és életösztön. Minden szem megakadt elszabadult, aranybarna fürtjeinek kívánatos, tömött csillogásán, dereka lányosan vékony, büszke vonalán és fátyolfedte, merész bokáinak fínomságán, az apró, lapossarkú útibakkancs felett...