A vizuális nevelésről

akadémiai kiadó  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  292 oldal

Libri Antikvárium
Az oktatás, a nevelés szakemberei az igazi vizuális nevelést az óvodára és az általános iskola első négy osztályára, az "elemire" korlátoznák, ötödiktől - amikor a gyermek még csak 10 éves! - a szövegértést, a fogalmi gondolkodást, az elvonatkoztatást, az általánosítást erőltetnék a Nemzeti Alaptantervben foglaltak szerint. Olyan korban, amikor ez többnyire kilátástalan feladat, hiszen a tanuló még sokáig képfüggő, és a siker záloga a műveltség, amelyet csak jóval később szerez meg, ha egyáltalán megszerez. Érti egy átlagos gimnazista Aranynak ezt a sorát: Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel"? Nem értené meg könnyebben a jelentését, ha képek illusztrálnák? Neveléspolitikánk egyoldalú. A gyermekek agyának bal féltekéjét túlterheli, miközben a jobb félteke képességei elsorvadnak. Holott a két agyfélteke munkájának összehangolása vezet csak eredményre a "száraz" bal féltekés tudnivalók: szövegértés, fogalmi gondolkodás, elvonatkoztatás, általánosítás terén is. Mindez egy olyan korban merül fel gondként, amelyen a képek uralkodnak. Rákattintva egy internetes portálra, azzal szembesülünk, hogy a keresett olvasnivalót villódzva cserélődő képek tömegébe csomagolták, ám e képeknek semmi köze a szóban forgó íráshoz, és fordítva, az interneten nézett filmet takaró reklámszövegeknek sincs közük a mozgóképhez. Az a céljuk, hogy az olvasó figyelmét eltérítsék, és magukra, az általuk reklámozott, kizárólag érdekből föltett tartalomra vonják. Nem az lenne a helyes cél, ha a gyerekek képesek lennének megkülönböztetni a képzuhatagban az értéket az értéktelentől? Nem ez szolgálná a társadalom és az ő érdeküket is? Jankovics Marcell
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:292
Súly449 gr
ISBN2399960236863
ÁrukódSL#2111664613
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál