A tavaszidő édessége

Lágy szellő lengedez, madarak édes éneket énekelnek, a költők szerelmesek, a hölgyeik pedig (majdnem) elérhetetlenek. Íme, a hagyományos szerelmi költészet megszokott sztereotípiái. A fordítások és a tanulmányok megpróbálnak az olvasók kérdéseire "válaszolni": hogyan alakultak ki, hogyan változtak ezek a toposzok, hogyan jött létre ennek során a középkori Európában a népnyelvű irodalom. Ám válogatásunkkal nemcsak az irodalomtörténészeknek akartunk a kedvében járni, hanem - az édességeket bűntudatosan fogyasztó, az érzelmi önkifejezést csak bajosan vállaló korunkban - minden szerelmes versre éhes olvasónak is. [...] Antológiánk sokszínű - miként az első trubadúr megjegyezte, "minden madár a maga latinján énekel". A magyar műfordítások rendkívüli sokfélesége összefügg azzal is, hogy itthon nem alakult ki egységes udvari nyelvhasználat, így a trubadúrversek fordítását illető kötelező érvényű konvenció és közhelykészlet sem. Ráadásul a magyar irodalomban ma is nagyon sokféle fordítói hagyomány él egymás mellett a fordításkötet ezekből is ízelítőt ad. De csak mértékkel: a kötet legtöbb szerkesztője tanár, aki - tudván ugyan, hogy nincs "hűséges", csak "jó fordítás" - az antológia a felsőoktatásban betöltött fontosságát mérlegelve, mégiscsak kénytelen volt száműzni a hűtlenek közül a "leghűtlenebbeket". [...] Ennyi elég is. Tudós, szerelmes, kritikus, hallgató, professzor és a legkedvesebb, az "ártatlan olvasó", aki most hall először a trubadúrokról - előre!