A nagy szerep

Részlet a műből: Mindenki előrehajolt a nézőtéren. A színpadon orkán tombolt, villám hasított végig a sötét égboltozaton, recsegett és ropogott a fák koronája. Tökéletes volt a hatás, szinte érezték a villám elektromos feszültségét, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a világosító milyen tökéletesen dolgozik. Hideg borzongatta a feszülten hallgatók bőrét, mintha valódi szélvész tarolt volna végig a színpadon és nézőtéren. A színész gyér, fehér üstökét tépázta a sziszegve sustorgó szélroham. Tépett rongyaiban a sugólyuk előtt állt és fátyolos szeme olyan megtört volt, mint a bolondoké vagy haldoklóké. - Fújj szél, szakadj még, fújj, dühöngj! vihar, felhő, omoljatok le!... - kezdett bele Lear király híres jelentébe és szava is úgy sistergett, mint a bosszúálló villám kénköves lehellete. Két kezét az ég felé tárta, olyan volt, mint egy eleven kereszt és hályogosnak tűnő szemeiből könnyek peregtek ráncos arcára. - Bőgj, ahogy bírsz, hullj zápor, tűz okádj... Mintha egyetlen idegszál feszült volna a sötét nézőtéren. Egyetlen szívdobbanásban vert a hallgatóság szíve. A lélegzetek elszorultak, mert a komédia szinte valósággá vált, senki nem érezte, hogy színházban ül. Az emberi hálátlanság tragédiája odaereszkedett közéjük, mint a fájdalmas őszi köd. Megreszkettette őket a megsebzett oroszlán felbődülése, a trónról lehullott korona darabjainak üres csengése, az elhagyott, kijátszott apa megtépázott, mezítelen lelkének tombolása.