A legkisebb fiú vándorlásai

madách-posonium  | 2010  | kemény kötés  |  176 oldal

Libri Antikvárium
Takács András, néptáncgyűjtő, koreográfus, szakíró 2011 januárjában betölti a nyolcvanadik esztendejét. Akik személyesen is ismerik Takács Bandit, tudják róla, hogy még mindig keménykötésű, jó tartású, mokány kis ember, akit valószínűleg csak a születésnapjai emlékeztetnek a korára, én legalábbis hetvenedik születésnapján még láttam csürdöngölőst táncolni. Ezzel a mokány gömöri ,,jó palóccal", egyébként földimmel, én valamikor az ötvenes évek elején, komáromi diákként találkoztam először. Ő már (a NÉPES, az első Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes szólistájaként és koreográfusaként, s a Csemadok KB szakelőadójaként) akkor is táncolt, s Pozsonyból lejárva hozzánk, instruktorként tanította táncolni a komáromi diákokat. Azóta eltelt, több mint fél évszázad, s ő ezt a fél évszázadot úgyszólván áttáncolta, de amellett, hogy robbanó energiájával, szenvedélyességével, saját és barátai örömére is az volt, ami és aki, egyúttal mintegy társadalmi küldetésben is táncolt, terjesztette a tánc- és mozgáskultúrát s a belőle származó örömet, művészi élményt, s szervezte általa a felvidéki magyar közösségi életet. S közben gyűjtött és írt, elméletileg is feldolgozta táncgyűjtéseit, publikációinak száma tetemes. - Jelen kötetünk a szlovákiai magyar folklórirodalom, főleg a folklórgyűjtés és néptánckultúra, táncházmozgalom ezen Takács András nevű egyszemélyes intézményének afféle breviáriuma, életrajzi visszaemlékezéseinek, szakcikkeinek és egyéb publikációinak keresztmetszete. Kiadónk, a Madách-Posonium így tiszteleg a nyolcvanévesen is fiatal felvidéki táncfenomén előtt. (Tözsér Árpád)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó madách-posonium
Kiadás éve2010
Oldalak száma:176
Súly300 gr
ISBN2399983574218
ÁrukódSL#2111809920
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál