A kitömött madár

Első kötete megjelenésekor még ünnepelte a költészetet. "Fetisizálom a verset: a vers győzelem!" - írta akkortájt, majd nemsokára hallgatásba burkolózott. Amikor újra megszólalt, romantikus lelkendezésének vulkánjai már kialudtak, s versei buja vegetációját kaktuszos sivatag váltotta fel. A kitömött madár mintha csak folytatása, sőt betetézése volna a szerző életérzésében bekövetkezett nagy fordulatnak. Már nem a versre, nem a leírt szavakra esküszik, hanem egészen egyértelműen a mindennemű gúzstól, megkötöttségtől mentes életre. Regényének egy-egy epizódja irodalmunkban eleddig soha nem tapasztalt őszinteséggel szól a szerelemről, a testről. Mintha egy ember örökös menekülésének egyetlen stációját mutatná fel, mintha az ösztönök elementáris erejében fedezné fel azt az egérutat, amelyen "függetlenedni" lehet beteg századunktól. A széles mederben áradó, nyelvében is erős, tömény, de ugyanakkor rendkívül olvasmányos mű helyenként mély ízű lírába csap át, mintegy visszamutatva Domonkos eddig megtett útjára.