A kis Mozart

Salzburg egyik ódon háromemeletes házának falépcsőjén öreg úr kocogott fölfelé. Nehezére esett a lépcsőn való járás. Néha meg-megállott, vadgalambszínű hosszú kabátja zsebéből emailos tubák-dobozkát vett elő. Pihenő közben nagyokat szippantgatott a levendulával illatosított dohányporból. Jakab Klaus volt az öreg úr, Sigismund salzburgi hercegérsek udvari zenekarának mélyhegedűse. Mozartékat jött meglátogatni. Leopold Mozart volt az érsekségi zenekar vicekarmestere. Kitűnően vezette a zenekart; ő maga elsőrangú hegedűs volt. A zenetanításban is csak Klaus bácsi vehette fel vele a versenyt. Az öreg brácsás különösképpen a kis Mozart kedvéért járogatott föl a karmester családjához. Az öt esztendős gyermeket igen-igen szerette. Szép arca, ragyogó szeme, kedves csevegése erősen belopta magát Jakab mester szívébe. Más okból is kedvelte a kis Wolfgangot. A gyermek oly remekül játszott zongorán, hogy az egyenesen csodaszámba ment. Mielőtt írni, olvasni tudott volna, kis nénjének Mariannak a zongoraleckéi alatt, amelyeket maga Mozart adott a tehetséges kilenc esztendős lánykának, - ő maga is megtanult zongorázni. Hogyha Vannerl (Mariann becéző neve) valami gyakorlatot lejátszott, a kis Wolfgang apró ujjaival hiba nélkül elkopogtatta ugyanazt a darabot az elefántcsont billentyűkön. Csodálatos zenei emlékező-tehetsége volt a fiúnak. Azonnal eljátszott mindent, amit egyszer