A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése

mta bölcsészettudományi kutatóközpont  | 2018  | kemény kötés  |  320 oldal

Libri Antikvárium
A szovjet hadsereg elől menekülő nyilasok parancsára a koronaőrség 1945 márciusában német földre (a mai Ausztria területére) vitte a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot, valamint a koronázási palástot és a Szent Jobbot. Júniusra a klenódiumok amerikai kézre kerültek, augusztus 19-én a Szent Jobbot azonban visszakaptuk. A többi koronázási kincs amerikai kézen maradt. Így kezdődött a Szent Korona közel 33 évig tartó amerikai kalandja, amelynek során bejárta Németországot, majd Fort Knoxban, az amerikai aranykészlet társaságában töltött hosszú évtizedeket. 1978. január 6-án kaptuk vissza a Carter kormánytól. Amikor 1950-1951 folyamán Rákosi Mátyás egy koncepciós perben elítélt amerikai üzletember esetleges szabadon engedésével próbálta kizsarolni Washingtontól a koronázási ékszereket, a State Department a tárgyalások elől is elzárkózott. Az 1947 és 1969 közti ellenségeskedés időszakában a klenódiumok visszaszolgáltatása szóba sem kerülhetett, 1956 és Vietnam pedig tovább rontotta a helyzetet. 1969 és 1978 között került sor a kétoldalú kapcsolatok normalizálására. Ennek második fázisában, Jimmy Carter elnöksége idején kaptuk vissza a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot és a palástot. Glant Tibor új könyve szisztematikus kutatások alapján ezeknek az eseményeknek állít emléket a hazatérés 40. évfordulója alkalmából.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 11 900 Ft

A termék megvásárlásával

1 190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A címlapon a szerző dedikációja
Kiadó mta bölcsészettudományi kutatóközpont
Kiadás éve2018
Oldalak száma:320
Súly504 gr
ISBN2399979699536
ÁrukódSL#2110964267
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 11 900 Ft

A termék megvásárlásával

1 190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély