A Chancellor

forrás nyomdai műintézet  | félvászon  |  204 oldal

Libri Antikvárium
Charleston - 1869. szeptember 27. - Délután három órakor indultunk el az üteg-rakpartról a nyílt tenger felé. Az apály gyorsan ragad magával minket ki a nyílt tengerre. Huntly kapitány valamennyi vitorlát fölvonatta s az északi szél sebesen hajtja ki az öbölből a Chancellort. A Sumter-erődöt csakhamar megkerültük és a partvédő ütegeket balkéz felől hagytuk el. Négy órakor haladt át hajónk a tengerszoroson, amelyből az apály erős folyással nyomul kifelé. A nyílt tenger ugyan még messze van innen és bizony odáig homokzátonyok közt szűk csatornákon át vezet az út. Huntly kapitány délnyugat felől kanyarodik be a hajóútra, a Semster-erőd balkéz felől eső csúcsán emelkedő világító-torony irányában haladván. A Chancellor vitorlái immár sűrűn egymás mellet vannak kifeszítve és esti hét órakor a legutolsó homokzátonyok is elmaradtak mögöttünk, s hajónk most már az Atlanti-tengeren evez. A Chancellor, ez a kilencszáz tonnás, háromárbocos hajó, a liverpooli dúsgazdag Leard-testvérek cég tulajdona. A hajó két év előtt teck-fából épült, réz páncéllal van borítva és a középső főárboc kivételével, az árboctörzsek és az árbocozat vasból való. A szilárd és szép hajó, mely a Veritas-irodában az első helyre van minősítve, most teszi meg harmadik útját Charleston és Liverpool közt. Amikor Charlestont elhagytuk, az angol lobogót vonták föl, ámde az igazi tengerész e nélkül is megismerte volna eredetét, minden tekintetben az volt, aminek látszott, azaz angol gyártmány, a vízvonaltól az árboca hegyéig.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 900 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó forrás nyomdai műintézet
Oldalak száma:204
Súly200 gr
ISBN2399989942653
ÁrukódSL#2109595249
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 900 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya