999 fogoly

hvg könyvek kiadó  | 2020  | karton  |  383 oldal

Libri Antikvárium
1942. március 25-én csaknem ezer fiatal, szlovákiai zsidó lány - köztük sok tizenéves - szállt vonatra Poprádon. Tele kalandvággyal és hazaszeretettel, a legjobb ruhájukban intettek búcsút a szüleiknek. Azt mondták nekik, hogy csak néhány hónapra mennek, gyárban dolgoznak majd, a kormányuk szolgálatában, ehelyett egyenesen Auschwitzba szállították őket. Szlovákia fejenként 500 birodalmi márkát (mai értéken mintegy 60 ezer forintot) fizetett a németeknek azért, hogy átvegyék az ingyen munkaerőt. A szinte biztos halálba küldött gyereklányok nem voltak ellenállók vagy hadifoglyok - és nem pusztán zsidó származásuk miatt voltak kiszolgáltatottak, hanem női mivoltuk miatt is. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni családtagjaikat, szeretteiket. A 999 ártatlan lányból alig néhányan maradtak életben. Történetük az elismert író, Heather Dune Macadam tolmácsolásában elevenedik meg előttünk, aki több túlélővel készített személyes interjút, konzultált történészekkel, beszélgetett szemtanúkkal és a deportáltak rokonaival. Műve a holokauszt és a nők történelmének fontos epizódját mutatja be. A szerzőről: Heather Dune Macadam első könyve, a túlélő Rena Kornreich Gelissennel közösen írt Rena's Promise: A Story of Sisters in Auschwitz (Rena fogadalma: Két nővér Auschwitzban) több országban is megjelent. Heather a Rena's Promise Foundation elnök-igazgatójaként tevékenyen küzd a holokauszttagadás jelensége ellen. Tagja a Cities of Peace: Auschwitz nevű szervezet kuratóriumának, valamint ő a 999: The Extraordinary Young Women of the First Official Jewish Transport to Auschwitz (999 fogoly - Az első auschwitzi női transzport története) című dokumentumfilm rendezője és producere. Tevékenységéért a Jad Vasem izraeli és angliai központja, a USC Soá Alapítvány, a Pozsonyi Zsidó Történeti Múzeum, valamint az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum elismerésben részesítette.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 900 Ft

A termék megvásárlásával

290 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó hvg könyvek kiadó
Kiadás éve2020
Oldalak száma:383
Súly765 gr
ISBN2399960035848
ÁrukódSL#2111028957
Kötéskarton

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 900 Ft

A termék megvásárlásával

290 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára