A Dukay család I-III. - A bíbor évszázad - Rézmetszet alkonyat - A dühödt angyal
szépirodalmi könyvkiadó | 1982 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 1789 oldal
A magyar arisztokrácia széthullásának társadalomrajzát egy mű szerkezetébe fogni: hatalmas vállalkozás. Kivált, ha az író a roppant történelmi és nem kevésbé fontos emberi dimenziókat egyaránt érzékeltetni akarja. Ha a széthullás törvényszerű folyamatát történelmi mélységében s ugyanakkor sokféle emberi változatában próbálja bemutatni. És Zilahy Lajost, miközben az Ararát-tól eljutott a végérvényesen kiteljesedett nagyregény-kompozicióig, egyre inkább az igényesebb, a nehezebb megoldások vonzották.
A regényben, mely a bécsi kongresszus megnyitásakor - 1814-ben - kezdődik, és a felszabadulással ér véget, több kor és több nemzedék története szövődik egymásba, fordulatosan, izgalmasan. Bár Zilahy Lajos az emberi sorsokat és helyzeteket bemutatva távlatos és pontos valóságábrázolásra törekszik, nem idegenkedik a romantikus regények színeitől és elemeitől sem. Mint ahogy kritikai szándéka sem fojtja el líráját és humorát. Realista társadalomrajznak és romantikának - határozott, kemény ítéletének és gyengéd költőiségnek olyan szintézise ez a próza, mely méltán tarthat számot a népszerűségre.
A termék megvásárlásával
200 pontot szerezhet
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett díjmentes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 13 x 21 cm |
| Kiadó | szépirodalmi könyvkiadó |
| Kiadás éve | 1982 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 1789 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| ISBN | 9631521885 |
| Árukód | 6370189 / 5369361 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
200 pontot szerezhet
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett díjmentes





















