A tranzitutas

A valóság és a képzelet világa között kalandoznak ezeknek az elbeszéléseknek a hősei. Vészi Endre újabb novelláiban remek arányban keveredik a hagyománytisztelő realizmus az avantgarde ötletgazdaságával, a hihetetlen mozzanatok a hajszálfinom realitásrészletekkel. Vészi hősei azonban korántsem földöntúli szellemek, hanem nagyon is élő emberek, akiknek saját életük értelmével kell számot vetniük. Az író kitűnő figurák egész sorát vonultatja föl a kötetben: a testileg magatehetetlenné vált, de emberi méltóságában rendíthetetlen öregasszonyt, a magányos kisfiút, aki egy különös múzeumban és saját képzeletében találja meg a harmóniát a külső világgal, az író emlékeinek ókútjából fölbukkanó apát, a gondviselőt, akinek érzelmeire, egész személyiségére rátapad a pióca-özvegy.
A címadó kisregény csillogatja föl legszebben Vészi művészi erényeit. A megrendítő történetben kibomló életsorsok groteszk tragikuma, a tiszta emberség olykor bohócruhát öltő megnyilvánulásai az emberi butaság, rosszakarat ellenében egyként szolgálják az író töretlen hitét és elkötelezettségét.