Varga Imre
Tölgyfa-testvér
- A szlovák népköltés antológiája
art danubius
| 2016
| MAGYAR nyelvű
| PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
|
208 oldal
"A szlovák népköltészet dalai, balladái, gyermekdalai, mondókái, népi imádságai, ráolvasásai, közmondásai, találós kérdései, aratódalai és szerelmi énekei a magyar népi kultúra szomszédságában keletkeztek. Sok szlovák népballadának vannak magyar rokonai (előzményei, megfelelői), a népdalok esetében a hatás kölcsönös; Bartók szerint a magyar népzene, tehát dallamvilágunk sokat köszönhet a szlovákságnak. A török hódoltság kora sok közös történelmi emlékeket, fájdalmakat, veszteség-érzést hívott elő mindkét népben; a szomszédság, az egymás mellett élés, vagy keveredés megjelenik népköltészetben is. Sokszor tételesen, máskor meg a rokon képekben, szemléletben, dallamokban. Nemcsak azokra a ritka kétnyelvű (makaróni) versekre gondolok, amelyekből e könyv is ad kóstolót, de témaváltozatokra, egy-egy motívum vándorlás ára is, vagy európai elemek megjelenésére mindkét kultúrában. Ezek után kétszeresen is meglepő, másrészt viszont érthető is, hogy ez idáig nem jelent meg magyarul olyan gyűjtemény, amely a szlovák népköltést a maga sokféleségében képviselte volna. A népköltészet a maga egyszerű mélységeivel mindig időszerű, de nem mindig népszerű, divatos. Fordítóként adósságunkat törlesztve arra törekedtem, hogy a formák gazdagságán túl a tartalmi sokszínűséget is képviselje ez az antológia. Tehát nemcsak a hangzás egyszerűségét, hanem a bonyolultságot, sőt homályosságot vagy díszítettséget is, a szépség, a szentség mellett a nyersességet, pajzánságot; mutassa a gyengédséget, hamvasságot, de az erőt vagy erőszakot is. Fordítás közben újra olvastam, tanulmányoztam a magyar népköltészetet is, állandó segítője, ösztönzője volt az átültetés (meg-megakadó) szakaszainak; átköltéseim népköltészetünknek köszönhetik, ha a magyarításom találó, eleven, és gyarlóságaimnak, ha nem sikerült az eredetivel egyezően szép és természetes megoldást találnom."
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft
A termék megvásárlásával
275 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó |
art danubius
|
| Kiadás éve | 2016 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 208 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 330 gr |
| ISBN | 9788089856022 |
| Árukód | 2692156 / 1162082 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!