A Boldogasszony mosolya - Költemény prózában

Tudor Arghezinek a két háború közötti román költészet legnagyobb alakjának ez a regénye rendhagyó alkotás, ő maga nem is nevezi regénynek, hanem poémának, prózában írt költeménynek.
Rendhagyó volta nem annyira témaválasztásában van, nem is a szerkesztés módjában, hanem látásmódjában: Arghezi prózaíróként is költő, lírikusként látja a világot. Ebben a rendhagyó regényben is ez a sajátos látásmód ragadja magával az olvasót, az, hogy a megfigyelt dolgok velejéig hatol, és kitapinthatóvá, konkréttá, szinte anyagszerűvé tesz minden élményt.
1934-ben írta ezt a regényét, melyet különös témája és meglepően mai szerkesztésmódja az európai avantgarde egyik korai termékévé tesz a francia antiregénynek mintegy előfutára, beharangozója. A Krúdy Gyula legszebb műveire emlékeztető hangulatképeket megvesztegetően okos és kajánul groteszk esszék követik, majd bizánciasan ortodox misztika és franciásan tiszta latinitás váltakoznak e varázslatos légkörű regény lapjain, melynek művészi és emberi hitelét növeli az is, hogy minden fejezetét önéletrajzi elemek szövik át. Arghezi tolla alatt költeménnyé válik a szó: nyelvteremtő ereje ebben a művében is teljes frissességében munkál, és minden igéjének, jelzőjének lebilincselő bája, feledhetetlen zamata van.