Tudor Arghezi

A Boldogasszony mosolya - Költemény prózában

európa könyvkiadó  | 1972  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  322 oldal

Libri Antikvárium
Tudor Arghezinek a két háború közötti román költészet legnagyobb alakjának ez a regénye rendhagyó alkotás, ő maga nem is nevezi regénynek, hanem poémának, prózában írt költeménynek.
Rendhagyó volta nem annyira témaválasztásában van, nem is a szerkesztés módjában, hanem látásmódjában: Arghezi prózaíróként is költő, lírikusként látja a világot. Ebben a rendhagyó regényben is ez a sajátos látásmód ragadja magával az olvasót, az, hogy a megfigyelt dolgok velejéig hatol, és kitapinthatóvá, konkréttá, szinte anyagszerűvé tesz minden élményt.
1934-ben írta ezt a regényét, melyet különös témája és meglepően mai szerkesztésmódja az európai avantgarde egyik korai termékévé tesz a francia antiregénynek mintegy előfutára, beharangozója. A Krúdy Gyula legszebb műveire emlékeztető hangulatképeket megvesztegetően okos és kajánul groteszk esszék követik, majd bizánciasan ortodox misztika és franciásan tiszta latinitás váltakoznak e varázslatos légkörű regény lapjain, melynek művészi és emberi hitelét növeli az is, hogy minden fejezetét önéletrajzi elemek szövik át. Arghezi tolla alatt költeménnyé válik a szó: nyelvteremtő ereje ebben a művében is teljes frissességében munkál, és minden igéjének, jelzőjének lebilincselő bája, feledhetetlen zamata van.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 807 Ft

A termék megvásárlásával

80 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:10 x 18 cm
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1972
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:322
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Árukód6272632 / 5271804

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 807 Ft

A termék megvásárlásával

80 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára