Imágók - Új versek 2012-2016
pesti kalligram kft. | 2016 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 128 oldal
A szerző régi és állandó témái (halál, idő, lélekvándorlás, történelem, filozófia, mitológia, az örök visszatérés mítosza) mellett itt új témák is megjelennek, így például a nő mint mítoszképző elem Évától Salomén és Milton leányán keresztül Mallarmé Heródiásáig, vagy az éppen mitizálódó újabb kori történelmünk, főleg a második világháborút követő tragikus idők, s benne egészen konkrétan a csehszlovákiai magyarok, s még konkrétabban: a gyermek Tőzsér egzisztenciális megpróbáltatásai. Az epikus tartalmaknak megfelelően a lírai megjelenítésről átbillen a súly az epikai jelenetezésre, a kötött versformákat háttérbe szorítja a szabadvers. (Bár távolról sem szorítja ki teljesen.)
Szembetűnő formai sajátossága a kötetnek az is, hogy a költő gyakran él benne a prózavers formációjával, amely azonban Tőzsérnél soha nem lapszéltől lapszélig terjedő, ömlesztett próza, hanem inkább valamiféle téglalappá szervezett szöveg, azaz formájával egy kitépett noteszlapra emlékeztet, s ezzel a napló (a költő kedvelt) műformájának a képzetét is játékba hozza.
A termék megvásárlásával
266 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | pesti kalligram kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2016 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 128 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Súly | 300 gr |
| ISBN | 9788081019388 |
| Árukód | 2682171 / 1157538 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
266 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes


















